
Kivitelezésében primitív, hatásában katasztrofális Brüsszel Oroszországgal szembeni szankciós politikája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával folytatott. A miniszterelnök továbbá azt is elmondta, hogy Joe Biden túl messzire ment, amikor háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyint, ezért szerinte a béke reményét Donald Trump hozhatja el.
A kormányfő Alexander Marquierrel és Holger Friedrichkel beszélgetve hangsúlyozta, hogy ha megfelelően alakították volna a szankciókat, akkor nem lenne az “egekben” az energia ára, és nem fenyegetné az európai gazdaságokat az, hogy “tönkremennek”. Mint mondta, szankciót csak “intelligensen” szabad kivetni. Ezzel szemben az EU Oroszországgal szembeni politikája azt mutatja, hogy “egy törpe szankcióz egy óriást”, és ebbe “a törpe belehal”. Aláhúzta, hogy újra kell gondolni a szankciók politikáját, és olyan energiaellátási rendszert kell kialakítani, amelyben az EU nem csupán “gazdát cserél”, vagyis az orosz függőséget lecseréli az amerikaira – amely ugyan politikailag “kényelmes, de nem jó” –, hanem függetlenségre tesz szert.
A béke reménye Donald Trump
A kormányfő szólt arról is, hogy az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni. Mint kifejtette, a háborúnak az erőforrások adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén, Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült Államok segíti. A miniszterelnök kijelentette azt is: Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A béke reménye ezért szerinte Donald Trump korábbi amerikai elnök. Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország a béketáborhoz tartozik:
az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok.
Elmondta: Magyarország már elvesztette körülbelül 200 állampolgárát, akik besorozott katonaként meghaltak a fronton. A miniszterelnök nagy bajnak nevezte, hogy a krímivel ellentétben ezúttal nem sikerült elszigetelni a konfliktust. Hibának mondta, hogy miközben ő a háború előtt békemisszión járt Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, a nyugati oldalon senki nem érezte úgy, hogy tárgyalni kell.
Orbán Viktor toleranciaajánlatot tett a német kancellárnak
A berlini egyeztetésen továbbá Orbán Viktor toleranciaajánlatot tett Scholznak a vitás ügyekben. Úgy vélte, hogy a magyar–német barátság “speciális”, és kiindulópontnak mindenképpen jó a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztéséhez. Mint mondta, a hétfői találkozón toleráns hozzáállást ajánlott Scholznak a migrációt elutasító, a multikulturalizmust ellenző és a tradicionális családkoncepcióhoz ragaszkodó magyar állásponttal kapcsolatban.
Miközben Angela Merkel előző kancellár ezt az ajánlatot következetesen elutasította, Scholz most meghallgatta
– jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve: azt reméli, hogy további előrelépést hoz majd a két év múlva tervezett újabb hivatalos berlini látogatása, amikor ráadásul Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Tiszta vizet
2022-10-12 at 01:13
Mégegy : tele van Mo felfegyverzett ukránokkal ( “ menekülteknek” nevezik őket de tele vannak pénzzel, fegyverekkel, luxusautón) nos, ha OV nem szavazza meg a szankciókat, akkor ezek is akciózhatnak itt…
Viszont, ha OV meg tudná győzni néhány EU-s ország vezetőjét,( ami szinte kizárt) és nem lenne egyedül akkor esetleg lenne némi remény.
Tiszta vizet a pohárba
2022-10-12 at 01:04
Mostmár megíjedtek a franciák is, nem csak az olaszok meg a németek. Körhe adnak egy videót, amelyen tiltakoznak az ellen hogy Fro folytassa Ukrajna támogatasát ( főleg a katonai támogatásról van szó) amiatt aggódnak, hogy komolyan fogja érinteni Fro- ot a háború egy esetleges súlyosbodás vagy atom bevetése esetén.
Tiltakozik a video készítője a hivatalos hírtv ukrán barát propagandája ellen, és emlékezteti az ott megszólaló fr katonai vezetőket és katonai tanácsadókat, hogy elsődleges feladatuk a francia nép védelme, erre tettek esküt és nem a NATO érdekeinek a kiszolgálására.
Minden eu-s országban van ellenállás a háborúban való részvétellel szemben, csak ezek nem tudnak sajnos úgy összefogni egymással, mint a hivatalos eus kormányok.
Azusa erőltette rá minden kormányra a beleegyezést( Orbánékra is, és ha nem tennék akkor komoly büntetéseket osztogatna azusa maffia nem mindíg hivatalos módon). Akik nem értik hogy miért szavazta meg OV a szankciókat, az gondolkozzon el egy kicsit azon hogy ki szabotálta a vízalatti vezetéket meg ki robbanttatta fel a krími hidat…. És, hogy nálunk akkor mit szabotáltak volna ? Mit robbantottak volna fel? A parlamentet? Vagy a Mátyás templomot? Stb … gondolkozzanak ezen kicsit.
Homályos az egész
2022-10-12 at 00:32
1)Nem először érthetetlen a megfogalmazás: ki toleráljon ? A németek tolerálják a magyar politika különbözőségét az EU-s irányelvektől? Vagy a szankciók elleni toleranciáról tett javaslatot OV? Gondolom, az első az igaz. De ez nem világos.
2) nem vagyok biztos benne, hogy két év múlva még hagyni fogja az EU hogy a magyar vezetés legyen az EU élén. Esetleg maga az EU is el fog tünni , ki tudja, sokaknak elegük van az EU vezetőiből.
3) az se világos hogy hogyan került 200 magyar a frontra? Ki sorozta be őket? Csak nem a kárpátaljai magyarokról van szó? Akkor tiltakozni fognak az ugrók hogy azok nem magyarok hanem ugrók voltak. Vagy ezek magya-magyarok lettek volna? Akkormeg hogy kerültek a háborúba? Mi ugyanis nem veszünk részt ugyebár ebben a balhéban. Ameddig hagyják …
a huszados meg a többiek
2022-10-11 at 23:07
a szankciók európának szándékosan ártó és európát az egyesült államokhoz láncoló
AMERIKAI DIKTÁTUMOK(brüsszeli amerikai ügynökcsürhével megszavaztatva)
TalEle
2022-10-11 at 19:27
Akkor, innentől kezdve, gondolom, Magyarország vétózni fog minden “elhibázott brüsszeli szankciót”, nem?….
Bagaméri
2022-10-11 at 17:19
We don´t need more genders,we need more Rangers.by Orbán Viktor Nekünk nem több zsenderre,hanem több zsandárra van szükségünk. A twitteren már röfögnek a nemzetközi zöld-bal-gender elvtársak.
Sas
2022-10-11 at 16:20
De milyen alantas nép az, amely egy barley nevű amerikait, eltűr -német vezetőként?Ezekkel tárgyalni? Amikor a másik szégyentelen, korrupt germán-a szőke aljadék-visszatartja az uniós forrásainkat? Egyértelmű, hogy ki akarnak nyírni, majd megszerezni a nemzeti vállalatainkat.Mert ezeknek ennyire futja-amerikával nem mernek szembe menni-de kiélnék magukat a többi európain-mit ígérhetnek ezek, hitelesen?Semmit.
Sas
2022-10-11 at 16:15
A német egy gerinctelen, jellemtelen banda-lényegében naponta fetrengenek az USA előtt, és már naponta lihegik el, hogy -viszont-a náluk gyengébb európai országoktól, lopni akarnak.Ők -amerika cselédei-de szeretnének maguknak európai cselédeket, ha már az amerikai az ő gazdájuk.Ezeknél nincs alantasabb-akkor, ha ez így van, akkor mi értelme van leűlni ezekkel?Ennyi erővel a Blahánál is lehetne tárgyalni köztörvényesekkel.
Orientál
2022-10-11 at 15:39
K. Barley német ep-s alelnökből kibujt a Hitler és Sztálin a kettő együtt , ráadásul gátlástalanul szócsöve a balliberális zöld hazudozó rágalmazóknak.
Orientál
2022-10-11 at 15:33
Scholz meghallgatta ,von der Leyen megígérte és ígéretét megszegte eddig 1 cent annyit se kaptunk a koronavírus miatti károk helyreállítására.
Sas
2022-10-11 at 15:31
Jó, de németekkel beszélni, tárgyalni, az annyi, mint alantas, gyáva, hazug senkikkel megállapodni, vagy gyöngyöt szórni a disznó elé.–JELLEMTELEN SENKIK.–Innen lopnának-felfelé nyalnak-USA-, lefelé meg taposnának-aljas disznók.
Nahát
2022-10-11 at 15:24
Orbán Viktor az egyetlen európai vezető, aki nyíltan beszél, bemutatja a valóságot, és küzd Európa megmaradásáért. A többi politikusnak remeg a lába, gerince, és képtelenek kiállni a saját népükért. Alkalmatlan léhűtők.
Sas
2022-10-11 at 15:21
Első lépés volna a vigyorgó hülyegyerek, Pressman látványos kirúgása, aztán átcsoportosítás a balos, DK-s marháktól, ripacsoktól, nyúgdíjasoktól a normálisok számára-illetve kína üzletek létrehozása, etc, etc.A németekkel tárgyalni………….az annyi, mint tökfejekkel, bábokkal játszódni-szinte semmi értelme.PEKINGNEK lenne értelme.Egs német ál-kancellárral mit lehet dumálni?Van értéke a szavainak?Húha.
Sas
2022-10-11 at 15:17
Megint jönnek az önmagukat bölcsnek, reálpolitikusnak képzelők, az ismert egyrészt-másrészt-stílussal-az örök óvatoskodók—-miközben csak a hülye nem látja be, hogy atomháborús veszély van-mit kell már ilyenkor az álreálpolitikai óvatoskodás, he?———–Minden komponens, amerika minden idióta rezdülése azt jelzi, hogy ezek pszichopaták, és atomháborút akarnak, nyílván azt hiszik van egy technológiájuk, és azzal túlélhetik.Erre jön a sok álreálpolitikuska……az -ezt nem szabad, azt nem szabad gügyögéssel.
Kovács Pityu
2022-10-11 at 15:12
Ha Orbán nem szavazta volna meg a szankciókat, akkor a fényességes EU már minket is szankcionálna az oroszok, és a beloruszok, és majd a kínaiak után! Mivel nem véletlen a Tajvani bohóckodása sem, az amerikaiaknak!
Kovács Pityu
2022-10-11 at 15:04
Nem véletlen vannak a lengyelek és a csehek, és a szlovákok betojva, amikor a németek és az oroszok a kapcsolataik rendezését szorgalmazzák! Lásd Északi – Áramlat!
Kovács Pityu
2022-10-11 at 14:48
Soros csak a FED csicskája! Az USA nem engedheti el Németországot, mivel azzal egész Európát elveszítené! Utána meg rögtön Eurázsiát is!
Kiss Róbert
2022-10-11 at 14:40
Vagy bevállalják az egész eu bedöntését,hogy ORBÁNT megbuktathassák???
Ez csak soros ötlete lehetett ???
Kovács Pityu
2022-10-11 at 14:33
Talán, jó hogy nem kapjuk meg a helyreállítási alapot, mivel így később a Lengyelekkel együtt felmondhatjuk a szerződést, mivel nem kaptunk belőle egy euró centet se! A végeredmény mindig ugyanaz, csak az összetevőkön változtatnak egy kicsit! Háború, gazdasági válság, vagy Kovid-19 által elszegényíteni az embereket, és kisegíteni őket jókora IMF (FED) hitellel, ha nem fizetnek, akkor meg mindenüket elvenni!
csakafidesz
2022-10-11 at 13:49
Juli 2022-10-11 at 12:56
Sajnos ezt ők is tudták, tudják, mégis teszik, mert Amerika ezt kéri tőlük.
csakafidesz
2022-10-11 at 13:48
“Miközben Angela Merkel előző kancellár ezt az ajánlatot következetesen elutasította, Scholz most meghallgatta..”
———————————————————————————-
Mekkora előrelépés a kétoldalú kapcsolatokban, hogy már meg is hallgatják a rohadt svábok a mi véleményünket!
Juli
2022-10-11 at 12:56
Ez egy bátor kiállás,egyenes, világos beszéd! A szankciók soha nem fognak célt érni, csak Európa szívja meg!
Felforgatták a világot néhany dilettáns vezető! Hozzak helyre minnél hamarabb amit tönkretettek! Már amit helyre lehet hozni! Amerika mocskos politikája miatt szenvedünk! Az oroszt sosem fogja megtörni!
Sas
2022-10-11 at 12:55
Az első világháború előtt is lehetett tudni, hogy amerika éken akar verni Európa és az oroszok között-most már picit elég volt az utólagos okoskodásból.
kisdoos
2022-10-11 at 12:41
Tudjuk, hogy szövetségeseinknek nagyon fájdalmas dolog, de el kell fogadniuk Ukrajna elvesztését, és fel kell oldani az összes Oroszország elleni gazdasági szankciót.
Netta
2022-10-11 at 12:32
“miközben ő a háború előtt békemisszión járt Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, a nyugati oldalon senki nem érezte úgy, hogy tárgyalni kell.”
.
Mert háborút akartak.
Azt a parancsot kapták.
Már csak az volt a tét, hogy annak ellenére
Putyin biztosítsa a gázunkat és olajunkat.
Amit aztán főleg a németek ott és amint ideköltöznek a vállalataik, itt lenyúlnak.
Felsőtagéskirályerdő
2022-10-11 at 12:21
Tiszta beszéd.
Királytigris
2022-10-11 at 12:01
A kérdés, és ez a a probléma gyökere, hogy az EU miért folytatja ezt a primitív és katasztrofális brüsszeli szankciós politikát?
Netta
2022-10-11 at 12:01
Mi nem primitív, mi nem katasztrofális, amit az agresszor USA diktál?!
bressa
2022-10-11 at 11:58
Akik a szankciókat meghozták, pontosan tudták a hatásait is. Európa oda, a zseb tele alapon! (bajuk úgyse lehet)