Pesti Srácok

Orbán Viktor a hét végén Madridban európai konzervatív vezetőkkel tárgyal

Orbán Viktor a hét végén Madridban európai konzervatív vezetőkkel tárgyal

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a hét végén részt vesz Madridban az európai konzervatív pártvezetők egyeztetésén – erősítette meg a spanyol sajtóban megjelent híreket Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek kedden.

Az El Independiente című lap arról cikkezett, hogy a jobboldali spanyol párt, a Vox elnöke, Santiago Abascal a hétvégén házigazdaként fogadja Madridban a meghívott európai vezetőket. Abascal – mint írják – az ukrán válság ellenére is úgy döntött, hogy megtartja a csúcsot, amelyre már visszajelezte részvételét Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Abascal már több alkalommal utazott Magyarországra és Lengyelországba, hogy megossza politikai vízióját európai szövetségeseivel. Legutóbb Varsóban járt, ahol bejelentette: Európa konzervatív vezetői elfogadták meghívását Madridba.

A Vox azóta megerősítette, hogy a csúcsra január 28-án és 29-én kerül sor – írja az El Independiente. A cikk hozzáteszi: Abascal több alkalommal kifejtette, hogy Magyarország és Lengyelország a Vox két kedvenc szövetségese, ezen országok vezetőivel tökéletes összhangban van a határok védelme, a családpolitika, valamint a szuverén nemzetek megvédésének ügyében. Az El Independiente információi szerint a Vox a hétvégi csúcsra meghívta és visszajelzést vár a többi konzervatív vezetőtől, például a francia Marine Le Pentől, az észt Martin Helmétől és az olasz Giorgia Melonitól is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.