Pesti Srácok

Orbán Viktor: nem ülhetünk ölbe tett kézzel, harcolni kell a magas árak ellen (Videó)

Szokásához híven Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kezdte a péntek reggelt. A miniszterelnök az interjúban elmondta, hogy a magas inflációhoz, ami az áremelkedéseket okozta, a rossz uniós szankciók vezettek, de ezt nem tűrhetjük ölbe tett kézzel, harcolni kell az elszállt árak ellen. A kormány terve pedig, hogy az inflációt a következő év végére legalább megfelezzék. Szó volt továbbá a gázvezetékek felrobbantásáról is, amit a magyar kormányfő terrorcselekménynek nevezett, és ha bebizonyosodik, hogy valamelyik ország ebben részt vett, arra terrorista államként tekint Orbán Viktor. Az unió part- és határvédelmi ügynökségéről, a Frontexről pedig azt mondta, hogy egy utazási ügynökség, ami sajnos nem tudja megvédeni a határokat.

– mondta el Orbán Viktor a háborús helyzettel és a szankciókkal kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Az infláció és a gazdasági helyzet javítására a miniszterelnök szerint a rossz szankciók vezettek.

– mondta el az uniós szankciókról.

– tette hozzá.

– sorolta. Példaként említette, hogy mi vehetünk orosz gázt. A magas árak akkor állíthatóak meg, ha a szankcióktól eláll az EU. Félévente kell a szankciókat felülírni, ezért van lehetősége az EU-nak a módosításra. Elmondta, hogy Prágában a miniszterelnökök találkozóján szóvá tették az országok vezetői, hogy nem ezt ígérte az EU. A háború eszkalálódik, az árak felmennek és nem az oroszok jártak rosszul, hanem mi.

– vélekedett.

Az ellátásbiztonságról

– mondta Orbán Viktor.

– húzta alá, hozzátéve, hogy a XXI. században már mindent műholdról néznek.

– szögezte le.

Az infláció ellen harcolni kell

– mondta. A mostani kormánynak van tapasztalata arról, hogy hogyan kell kezelni az inflációt. A következő év végére ezt az inflációt meg kell felezni; erre kérte a pénzügyminisztert és a jegybankelnököt is. A cél, hogy egyszámjegyű legyen, akkor is, ha a nemzetközi környezet egyébként az ellenkező irányba húz bennünket.

– emlékeztetett.

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

– fűzte hozzá a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy indul a nemzeti konzultáció.

A Frontex egy utazási ügynökség

A Frontex nem tudja megoldani a határvédelmet Orbán Viktor szerint.

– mondta, hozzátéve: Magyarországon ezért van határvédelmi kerítés és határvadászok. Magyarországon körülbelül 200 ezer határsértés történt, amit megakadályoztunk és kétezer embercsempészt sikerült elfognunk ebben az évben. Egyre nagyobb a nyomás a határon. Jobb lenne, ha Szerbia déli határán lenne komolyabb határvédelem. Ez a szerbek érdeke is, hiszen most az ő országukban tartózkodnak ezek a migránsok. Miközben százmilliárdokat költ arra a magyar kormány, hogy megvédje a határokat, az EU viszont a migránsok szétosztását javasolja.

– zárta gondolatát a miniszterelnök.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.