Pesti Srácok

Orbán Viktor: A maszkviselésen múlik a járvány megfékezése (Videó!)

A maszkviselésen múlik a járvány megfékezése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban az operatív törzs pénteki ülése után. Orbán Viktor a feltöltött videóban elmondta, hogy az egészségügy állja a sarat; ennek oka, hogy kimagaslóan teljesítenek az egészségügyi dolgozók, európai mérce szerint is. Hozzátette: a maszkviselésen múlik a járvány megfékezése, és egyben utasította a belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt a hatályban lévő jogszabályoknak.

Kifejtette:

Orbán Viktor közölte: Magyarországon 42 kórházban 2209 beteget látnak el, az "egészségügy állja a sarat", ami elsősorban annak köszönhető, hogy az orvosok és az ápolók európai mércével mérve is kimagaslóan teljesítenek. Ezért a kormányfő köszönetet mondott nekik. Beszámolt arról is, hogy az operatív törzs ülésén áttekintették a maszkviselés szabályait. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Orbán Viktor ezért arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt a hatályban lévő jogszabályoknak, és érje el, hogy a maszkviselés általánossá váljon.

Orbán Viktor részvételével október 23-án is ülésezett az operatív törzs. Fotó: Facebook-képernyőfelvétel

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a 3 évnél fiatalabb gyerekek is megkapják az influenza elleni ingyenes védőoltást.

– közölte. Felszólította ugyanakkor az operatív törzset, hogy egyidejűleg tájékozódjon az orosz és a kínai vakcinák előállításának és beszerzésének körülményeiről is.

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Forrás: Facebook, MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.