Pesti Srácok

Orbán Viktor a Néprajzi Múzeumban elárulta, hogy 2025 és 2026-ban a családokra és a kisvállalkozásokra fog összpontosítani a kormányzás (VIDEÓ)

A miniszterelnök a Néprajzi Múzeum új kiállításának megnyitóján mondott beszédet, ahol kitért arra is, hogy a jövő év és az azt követő év is arról fog szólni, hogy a családok és a kivállalkozások helyzetét rendbe tegyék. Aki azt is hangsúlyozta még, hogy a folyamatosan változó világban fontos, hogy tudjuk, melyik változás fontos és melyik nem.

– fogalmazott Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum új kiállításának a csütörtöki megnyitóján. A miniszterelnök elmondta, hogy 2025–26 a családok és a kisvállalkozások rendbetételének az időszaka lesz.

PestiSracok facebook image

– mondta még a kormányfő. Mint jelezte, már Arany Jánost is zavarta, hogy szeretett parkja milyen romos állapotban volt. Húsz évvel ezelőtt is botrányos állapotban volt a Városliget, ezért döntöttek az átalakítás mellett.

– fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta, hogy az ő nemzedékének egyik kulturális vezetője, Sebő Ferenc azt mondta, hogy csak akkor maradhat meg a magyar kultúra, ha azt megéljük.

Van olyan változás, amelyik fontos és van, amelyik nem

– húzta alá.

A miniszterelnök szerint ekkor jönnek a zavaros eszmék, abszurd okoskodások, így például, hogy egy család nem egy nőből és férfiból áll.

– tette hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?