Pesti Srácok

Orbán Viktor: a Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor: a Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

– mondta a sajtófőnök.

Timotheus Höttges a megbeszélésen elmondta, hogy a Magyar Telekom az elmúlt években felgyorsította magyarországi fejlesztéseit. Ennek köszönhetően már 2,9 millió végponton érhető el gigabites vezetékes hálózata és tavaly indított 5G hálózatát is már 1 millió ember veheti igénybe. Hozzátette: a járványhelyzet kezeléséhez nagy mértékben hozzájárultak a korszerű távközlési hálózatok és a szolgáltatók által ingyenesen és kedvezményesen nyújtott szolgáltatások. Mint fogalmazott: az „adat iránti éhség” a lezárások után is töretlenül növekszik, amiben nem kis szerepet játszanak olyan globális tartalomszolgáltatók, melyek a hálózatfejlesztéshez nem járulnak hozzá, miközben a távközlési vállalatok nemcsak a fejlesztések költségeit, hanem annak adóterheit is fizetik.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Timotheus Höttges a találkozón.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.