Pesti Srácok

Orbán Viktor: az EU egyben tartásához a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait

Orbán Viktor: az EU egyben tartásához a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait – jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában. A kormányfő azt írta: az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárványzászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még az értékek egysége.

Orbán Viktor kiemelte: a vita kísértetiesen hasonlított a 2015. júniusi vitára, amely az Európára törő migránsinvázió miatt robbant ki.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a kormányfő.

– írta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a liberálisok szerint a migrációhoz, az Európai Unió területére lépéshez mindenkinek joga van, akkor is, ha nem közvetlenül veszélyes, hanem biztonságos harmadik országon keresztül érkezik.

– jegyezte meg. A miniszterelnök úgy folytatta, hogy a mostani vitában, amely a gyermekek szexuális neveléséről szól, a liberálisok szerint a gyermekek kezébe kell adni azokat az érzékenyítő kiadványokat, amelyek felvilágosíthatják őket a heteroszexualitásról, a homoszexualitásról, a biológiai nem elhagyásáról és a nemváltó operációkról.

– emelte ki Orbán Viktor. A mai helyzetet érzékeltetve úgy fogalmazott: a szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen.

– írta a miniszterelnök. Megjegyezte: ezt a jogukat szerintük egy másik állam nem kérdőjelezheti meg, különösen, hogy a vezérhajó szerepére Németország vállalkozott. Orbán Viktor közölte: nem biztos abban, hogy okos dolog-e újra karszalagban demonstrálni és a müncheni futballstadionban a magyar himnusz közben szivárványos zászlóval a játéktérre rohanni. Abban azonban biztos, hogy a német gyerekek neveléséről a németeknek kell dönteniük. És abban is, hogy a magyar gyerekek neveléséről is csak a magyarok dönthetnek, a németek, a hollandok vagy a belgák biztosan nem – jelentette ki a magyar kormányfő.

– szögezte le Orbán Viktor. Hangsúlyozta, hogy a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga.

– tájékoztatott.

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a Szamizdat 11. című írásában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.