Orbán Viktor is felszólalt a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján. A miniszterelnök beszédében kifejtette: a közép-európai mentalitás része, hogy akiben nincs küldetéstudat, az kudarcra van ítélve, azonban a magyarok soha nem felejtették el a küldetésüket, ez a nemzeti kötelesség pedig évszázadok óta nem más, mint a Kárpát-medence védelme.
Beszédében a kormányfő kijelentette: az tény, hogy a XXI. század Ázsia százada lesz, azonban ez egyáltalán nem ördögtől való, ugyanakkor lelkileg megviseli a szellemi elsőségére oly büszke Európát, illetve a világ gazdasági és katonai vezetéséhez szokott Egyesült Államokat is. Úgy vélekedett: amögött, hogy négyszáz évig a Nyugat járt a világ előtt, mindvégig ott volt a Nyugat kivételesség- és küldetéstudata is, amely inspirációt és önbizalmat adott neki. Azonban valami megváltozott a XXI. század elejére, mára súlyos kihívások érik a nyugati civilizációt. Ide sorolta, hogy Amerikában a woke-nak nevezett neomarxizmus veszi át a gondolat- és gondolkodásformáló intézmények irányítását, Európában pedig most egy muszlim demográfiai, politikai és gazdasági dagályt, áradatot indítottak el, új helyzetet teremtve Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban és Ausztriában. Orbán Viktor megjegyezte: a Nyugat a nagy víz egyik partján sem képes adekvát politikai válaszokat adni ezekre a problémákra.
Mi, közép-európaiak röviden úgy véljük, hogy a Nyugat fokozatosan elveszítette a hitét a saját küldetésében. A Nyugat nem keres többé értelmet a saját történelmében, inkább arról beszél, hogy az nemsokára véget ér, egyes időszakokat átértelmez vagy kitöröl, egyenesen szégyell, kiiktatandónak ítél, és közben semmit sem tud a helyébe állítani. Akik pedig nem bénultak, hanem nagyon is aktívak, azok olyan dekonstruktív, szétbontó erők, amelyek jobb lenne talán, ha bénultak lennének
– fogalmazott a kormányfő, aki felidézte Karl Popper a nyílt társadalom ideológiáját megalapozó művének azon megállapítását, miszerint aki saját nemzetének vagy politikai közösségének különleges értéket és történelmi küldetést tulajdonít, az a nyílt társadalom ellensége és valójában zsarnokságot épít. Ez a nézet a II. világháború utáni nyugati gondolkodás talán legnagyobb hatású és leginkább romboló hatású megállapítása – mondta, jelezve: a nyílt társadalom koncepciója ugyanis megfosztotta a Nyugatot saját értékeibe és történelmi küldetésébe vetett hitétől, és ezzel most a muszlim dagály, illetve Ázsia felemelkedésének idején meggátolja a Nyugatot, hogy saját küldetését állítsa szembe a felemelkedő szellemi és politikai erőközpontokkal. A kormányfő arra hívta fel a figyelmet: a közép-európaiak úgy gondolják, hogy küldetés nélkül kudarcra vannak ítélve.
Aki elveszíti a hitét a saját kiválóságában és küldetésében, az elveszíti az inspirációt, a jobbra törekvés motivációját is, és végül eljelentéktelenedik. Sok száz éven át a független Kárpát-medence védelme jelentette a mi küldetésünket és hivatásunkat, az, hogy ne engedjük, hogy beillesszenek bennünket a német vagy az ottomán világ politikai, kulturális és állami kereteibe
– mondta. A miniszterelnök felidézte: a tatár betörések, a muzulmán világ előretörése a középkorban, a náci megszállás, a szovjet megszállás és a kommunista évtizedek keresztényellenes jellege összekapcsolta a Kárpát-medence és a kereszténység védelmét egy nagy nemzeti, közép-európai, sőt, európai jelentőségű hivatássá. Megjegyezte: hasonló folyamatok játszódtak le a lengyel világban és a Balkán területein is, ott is olyan népek élnek, amelyek tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a nemzeti küldetésük és hivatásuk. Kitért arra: a kereszténység két dologból áll, a hitből és a hit által inspirálódott és létrehozott létformákból.
Hitbéli kérdésekben a kormányok nem illetékesek, ezért amikor kereszténységről és kereszténydemokráciáról beszélnek, akkor azokat a létformákat értik, amelyek kinőttek a keresztény hit által átitatott társadalmakból
– mondta. Hangsúlyozta: mindez összességében egy, a nyugatitól eltérő életfelfogást, nemzeti önérzetet eredményezett Közép-Európában. Amikor genderről, migrációról, nemzeti szuverenitásról, Brüsszel veszélyes birodalmi hajlamairól beszélget a nyugat-európai országok vezetőivel, ők úgy értelmezik a vitákat és a véleménykülönbségeket, mint fejlődésbeli fáziskéséseket – mondta a miniszterelnök. Kifejtette: ők úgy hiszik, hogy mi egyszerűen csak hátrébb tartunk, de majd biztosan felfejlődünk hozzájuk. Nem értik, hogy valójában egy mély kulturális, geopolitikai és filozófiai különbségről van szó.
Közép-Európában a közösség, a nemzet minden tagjának munkája és személyes teljesítménye összeadódik a küldetésünk teljesítésének nagy közös erőfeszítésében. Ezért van az, hogy minden magyar polgár önérzetesen büszke, tisztában van saját élete és munkája fontosságával
– fűzte hozzá, megjegyezve: a küldetésre épülő életfelfogás elsősorban nem ész, hanem szív kérdése. Orbán Viktor szavai szerint a magyar ember hajlamos úgy tekinteni a munkájára, mint saját személyes hivatásra, amelyen az élete múlik, és ez von bennünket rejtélyes módon össze egy közös sorsba.
Ebből fakad az a szinte végtelen önérzet, hogy a magyar ember a legjelentéktelenebb szellemi vitákba is beleáll, és Magyarországon szinte mindenki politikus
– fogalmazott. Úgy látja, a szellemi emberek feladata errefelé az, hogy megértsék ezt a küldetést, a közéleti kérdésekben reflektáljanak rá, a küldetés idővel mindig változó formáit és bővülő tartalmát megragadják, leírják és felkínálják a nemzet azon polgárainak, akik más természetű, nem szellemi hivatást űznek.
Ezért a hallgatóknak a Jóistentől kapott kiemelkedő szellemi adottságaik okán minősített felelősségük van a magyarok jövőjéért
– mondta a kormányfő.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Mihály
2021-09-10 at 15:47
Dr Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke a 21. századi Európa legnagyobb gondolkodója, toronymagasan fölé emelkedik a nyugati mezönynek, hihetetlen hogy ilyen szinten tud megnyílvánulni.
Merem remélni hogy az országunkra kártékony DS, liberális kommunista hazaárulókat távol tatrthatjuk hazánk újbóli tönkretételététől.
Sok liberálkommunista itt trolkodik, de a mondandójuk egy nulla, egy értéktelen senkik!!!!
hivő
2021-09-10 at 13:57
Fejlődésbeli fáziskésés???
Nagyon remélem hogy Magyarország
sosem lesz OLYAN ..fejlett.. mint
a haladár nyugat.
Bressa
2021-09-10 at 12:05
ja és persze a Habsburgok miután Mohácsnál kivéreztünk elfoglalták a maradék országunkat
Bressa
2021-09-10 at 11:54
Egon Samu 10/10
Az országot védeni kell, de most már az érdekeinket is kellene. pl azt a dupla kerítést nyugati irányba kiépíteni és a két kerítés között az masíroz nyugatnak aki kifizeti az árát. Annak idején a törökök is ezt kérték, Mohácsnál egy hetet vártak arra, hogy átengedjük őket, de mi becsületesen inkább levágattuk magunkat. A franciák bezzeg szövetséget kötöttek a törökkel.
egon samu
2021-09-10 at 10:28
Magyarországot és a magyarokat megvédeni alapvetöen természetes dolog.
De a hazátlan nyugati nagypofájúak védelmét Magyarország már többször is óriási áldozatok árán próbálta megtenni. A mohamedán török inváziók eredménye: Magyarország lakosságának felét lkiirtották, 150 évig a nyakunkon ültek, ma meg Bécs fele mohamedán török meg akárhonnan betolakodott földfoglaló.
márko
2021-09-10 at 10:04
beszédet meghallgattam
. tartalmában remek beszéd
/
a lópofáju + BUKOTT adjunT kus + GeL gely
. és az egész RETYERUTYÁJA ilyenre KÉPTELEN
/
ÉS
. a hazát mindig elsőnek tartani
ÉS
. NEM kell ( “több európa , ami = liberális fekália
HANEM
. NORMÁLIS Európa
/
így látom mint patkány
mutant pig
2021-09-10 at 04:18
Magyarország = Kárpát-medence
Tyukodi pajtas
2021-09-10 at 02:43
Orbán Viktor csak a legnagyobb magyar allamferfiakhoz mérhető. Vezetésével minden nehézséggel meg tudunk küzdeni. A moslekoalicios ellenzék pedig szivárványos nemzethalal. Tessék választani!
Ákossy
2021-09-10 at 02:02
Bátor beszéd, helyes beszéd.
Különösen annak tükrében, hogy a Kárpát-medence kétharmada 100 éve megszállás alatt áll.
Namond
2021-09-10 at 00:43
Orbán Viktor igazat mond a magyarságnak évszázadokon át a Kárpát-medence védelme jelentette szerződéses küldetését.
Csakhogy ez Árpádtól Géza fejedelemig igaz.
I. István beengedte a nyugatot és a törzsi központokat – melyek mára el is felejtődtek – az ispánságokkal váltotta fel német mintára.
Az államigazgatás rendjének változását vallásháborúnak álcázva. Árpád vallási türelmét, azaz a vallásszabadságot felszámolva téríttette a német egyházközösségek képviselőivel – akik ma a migránsok tengeri mentését finanszírozzák – kényszertéríttette a görögkeleti és ariánus(kis-ázsiai) katolikusokat.
Ennek a vallásháborúnak hamisságát igazolja, a meghódoló keleti területeken megmaradó majd 2000 éves gyökerű görög-keleti egyház és a felvidéken a reformita felekezetek szertartásrendje iránti affinitás.
benzoli
2021-09-09 at 23:53
A 2-ik lepes. Mindenkit beoltunk Vakcinaval akit lehet. Mert az ellenseg mar Immun. A 3-ik lepes. Altalanos mozgositas, mint Izraelben. A4-ik lepes. Fegyverkezni. … Vagy abbahagyni az ilyen 1848-as, Kossuth fele hozongest. Mert rossz vege lessz, mint akkor.
Leopárd
2021-09-09 at 23:41
Az elmebeteg–ellenzék—most akarja az országot –teljesen-kiszolgáltatni az uniónak–amikor reális veszély, hogy az unoót a bolond -germán-zöldek-szocdemek fogják vezetni-ezek ráborítanák a déli államok adósságait Közép-európára, illetve kinyírhatják az európai ipart és mezőgazdaságot-az ellenzék bolond, közveszélyes.
Leopárd
2021-09-09 at 22:49
Lenyűgöző-olyan, mint a Macska-méretének hatszorosát is megugorja.A teljesen sivár ellenzék mellett egy oázis.
Poppy
2021-09-09 at 22:46
Igazi államfő.
Tudományos libsizmus
2021-09-09 at 22:45
Orbán toronymagasan veri a teljes európai mezőnyt.
Gáspár Anette
2021-09-09 at 22:31
Orbán Viktor a 21. századi Európa legnagyobb gondolkodója, legkarizmatikusabb , legrátermettebb államférfija.
Leopard
2021-09-09 at 22:23
Mintha én mondtam volna. Szinte hihetetlen hogy ilyen szinten tud megnyílvánulni.Az közeg miatt történhetett. Most majd zagyválni fog róla az ellenzéki csűrhe.
Orientál
2021-09-09 at 22:01
V4-ekkel együtt remélem számíthatunk a nyugat-balkáni nemzetekre is. És ilyen kártékonyakat mint Sorosékat és ügynök elvtársaikat távol tarthatjuk hazánk ismét tönkretételüktől állandó mint a jelen időbeni hazudozó és korruptan csődöt okozó Karácsonyéktól ,Gyurcsányéktól ,Szél Bernadettéktől ,Szabó Tímeáéktól ,Cseh Katalinéktól ,jobbikos Jakabéktól , Kunhalmiéktól ,Gy. Németéktől ….. és a többi kádárista és sorosista ivadékoktól , muszlim gazdasági migránsaikat a hazánktól és gazdaságunktól. Sorosék embereik amiket műveltek és jelenleg is művelnek fővárosunkban Budapestünkkel Karácsonyukkal az élükön az fontos bizonyíték és többek között amit a elvtársaik szerveznek pride felvonulást is Pécsen bizonyíték hogy a magyarságunk elsöprését akarják.
Tibimama
2021-09-09 at 21:55
És még sok évszázadig az is marad