Pesti Srácok

Orbán Viktor felkérte Tarlóst főpolgármester-jelöltnek

Orbán Viktor felkérte Tarlóst főpolgármester-jelöltnek

Néhány héttel ezelőtti találkozójukon kérte fel Orbán Viktor, hogy induljon a 2019-es főpolgármester-választáson – árulta el Tarlós István az Index.hu-nak adott interjúban. Arról is beszélt, a logika és az életszerűség azt diktálja, hogy a kormány az eddigieknél is több pénzt kell hogy szánjon a fővárosra. Jővőbeni tervei kapcsán megemlítette, hogy a forrásbővüléseknek köszönhetően meggyorsulhatnak egyes beruházások, ugyanakkor eflszámolná a BKK-t és a Közbeszerzési Kft-t is.

Tarlós István az Index.hu-nak adott vasárnapi interjújában elmondta, néhány héttel ezelőtt találkozott Orbán Viktorral, aki felkérte, hogy induljon újra a 2019-es főpolgármesteri választáson. A főpolgármester hozzátette, továbbra is egyetért a kormánynak az ország legfontosabb kérdéseiben folytatott politikájával, ugyanakkor meg kell fontolnia, hogy hetven évesen vállal-e egy újabb, hat és fél évre szóló elkötelezettséget. Mint hozzátette, a felkérés elvállalásának más előfeltételei is vannak, hamarosan eldől, hogy ezek teljesülni fognak-e.

Arról is beszélt, az időközi választásokat nem tartja fontos vagy veszélyes szempontnak, holott az ellenzéki oldalon sokszor elhangzik, hogy kétharmaduk van Budapesten. Mint Tarlós István megjegyezte, „ez erős túlzás”. Véleménye szerint ésszerűtlen az ellenzéki összefogás, amely azt sugallja, hogy ezeknek a pártoknak nincs önálló politikai identitása. Úgy vélte, hat-nyolc pártból álló koalíció nem működik sehol a világon, így az összefogásnak csak a hatalom megszerzése lehet a célja. Tarlós István az interjúban elmondta, „a logika és az életszerűség azt diktálja, hogy a kormány az eddigieknél is több pénzt kell hogy szánjon a fővárosra, amennyiben az a politikai koncepció, hogy a Fidesz Budapesten erősödjön”. Hozzátette, a 3-as metró felújítása és az árvízvédelem már folyamatban van, sőt az akadálymentesítést is sikerült megoldaniuk. Ugyanakkor úgy látta, az előkészületben lévő projektek közül a Lánchíd és az alagút felújítása is egyszerre, azaz gyorsabb ütemben valósulhat meg, ha a fenti forrásbővítésre valóban sor kerül.

A polgármester kiemelte, Gulyás Gergellyel és Fürjes Balázzsal is nagyon jó, barátinak tekinthető a kapcsolata. A jövőről szóló tereivel kapcsolatban ugyanakkor úgy fogalmazott, amennyiben „feltételezve, de még nem megengedve”, hogy folytatná, akkor a Közbeszerzési Kft-t és a BKK-t is szüntetné. Arról is beszélt, a BKV járműállományának nagy részét kicserélték, holott 2010-ben Európa legöregebb járműállományát hagyták rá. Ugyanakkor a közös elővárosi tömegközlekedés is régi elképzelés, akarat és jogszabály-változások is kellenének a megvalósításhoz. Mint Tarlós fogalmazott,

PestiSracok facebook image

A Margit-szigeten kivágott fákkal kapcsolatban elmondta, következő héten egyeztetni hívta a Tenisz Szövetség elnökét a Városházára, ugyanakkor elöljáróban is azt tanácsolta neki, „ne próbálkozzon megint suttyomban elfogadtatni valamilyen törvényt a parlamentben, amit aztán se a főpolgármester, se a miniszterelnök, se a köztársasági elnök nem támogat, mert ennek semmi értelme nincsen. Mint hozzátette, nagy baj, hogy az illegális fakivágások megtörténtek, amelyeknek komoly anyagi következményei lesznek, mivel a kormányhivatal hivatalból eljárást indított az ügyben. Megjegyezte, a Margit-sziget esetén a környezetvédőknek igazuk van, ugyanakkor szerinte a budapestiek többsége tisztában van vele, hogy rég nem a szakmáról szólt a végtelenített „civil” tiltakozás.

Teljes interjú itt olvasható.

Forrás: index.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.