Pesti Srácok

Orbán Viktor: az oltások terén másfél-két hónap előnyünk van a nyugat-európai országokkal szemben

Orbán Viktor: az oltások terén másfél-két hónap előnyünk van a nyugat-európai országokkal szemben

Orbán Viktor ezen a pénteken is megtartotta szokásos rádióinterjúját a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol beszélt a járvány hazai alakulásáról, arról, hogy még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, valamint szó volt a gazdaság helyzetéről is és a nemzeti konzultációról is. Kiemelt téma volt a pedofilellenes törvénycsomag is, amely ellen az ellenzék tüntetést is szervezett.

– kezdte Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúját. A miniszterelnököt az aggasztja, hogy hárommillió ember még nem oltatta be magát, hárommillió potenciális beteg van még az országban. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a veszély nem enyhül, és a vírus meg fogja találni azokat, akik nem oltatták be magukat.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Orbán Viktor, majd azzal folytatta, hogy akik már megkapták az oltást, azok mehetnek nyaralni, meccsre, szabadabb az életük. A kormányfő azt mondta: a mostani tudásunk szerint az oltottak az eddigi vírusvariánsokkal szemben is védettek, a szakemberek egyelőre nem jelezték, hogy közeledne olyan variáns, amely ellen az oltások ne védenének. Orbán Viktor szerint ki kell békülni azzal a gondolattal, hogy a vírus ellen csak az oltás segít.

– szögezte le Orbán Viktor. A pedofilellenes törvényről, amelyet a héten fogadott el az Országgyűlés, Orbán Viktor elmondta, hogy először érdemes elolvasnia mindenkinek azt: az elfogadott jogszabály a felnőttekre nem vonatkozik.

– jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a tizennyolc évet ki kell várni, és akkor mindenki dönthet arról, mit akar csinálni. A kormányfő leszögezte, hogy az államnak és az iskolának a szülők jogait tiszteletben kell tartani, majd azzal folytatta: nem tart attól, hogy kötelezettségszegési eljárás indul hazánk ellen a törvény miatt. A globális minimális társasági adóval kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, hogy az esetek többségében minden olyan törekvés, amely a gazdaság rugalmasságát csökkenti, az rossz és rontja a versenyképességet.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a jelenlegi magyar adórendszert elmozdítani az adóemelés irányába életszínvonal-csökkenést fog jelenteni. A kormányfő leszögezte: az a célja, hogy az ország ne hitelfelvevő, hanem hitelnyújtó legyen, valamint hogy a költségvetési hiány a nulla felé közeledjen vagy többletes legyen a büdzsé, az államadósság pedig szintén a nullát közelítse.

– közölte, majd hozzátette: az elfogadott költségvetés helyes, ezért megszavazta. A migrációval kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, hogy a biztonságot előtérbe kell helyezni; erről szó lesz majd a jövő heti uniós csúcson is. Azt mondta, óriásit nőtt a migrációs nyomás, így ismét előkerült a kötelező átvétel.

– szögezte le, és úgy folytatta: a migráció nem iktatható ki, ám a megoldás nem az, hogy az illegális bevándorlókat ide vonzzuk; a cél, hogy minél hamarabb visszatérjenek az otthonukba. Kijelentette, hogy azokat az országokat kell segíteni, ahonnan elindulnak a migránsok.

– fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint négy migrációs védvonal védi hazánkat: az első Afganisztán és Mali, ezt követi a Földközi-tenger és Törökország, a következő vonal Szerbia déli határa, majd pedig a szerb–magyar határ.

– nyilatkozta a kormányfő.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.