
Kétnapos üléssel veszi kezdetét az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn.
A tanácskozás 13 órakor kezdődik. Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Füzessy Tiborról (KDNP, független), Puha Sándorról (SZDSZ), Kárpáti Zsuzsáról (MSZP), Buzás Sándorról (MSZP), Hanó Miklósról (FKGP, Fidesz) és Daróczy Zoltánról (MSZP).
A napirend előtti felszólalások után közel három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el.
Két nemzetközi egyezmény általános vitáját is lefolytatják a képviselők. Az egyik a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló egyezményt módosító jegyzőkönyv kihirdetését tartalmazza, a másik a Magyarország és Románia között a Békéscsaba-Méhkerék-államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta)-államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szól.
Az őszi ülésszak első napja szokás szerint Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával indul. Hivatalosan ilyenkor a két ülésszak közti történésekről és kormányzati döntésekről számol be a képviselőknek, de várhatóan szó lesz a távlatos terveiről, vízióiról is, amelyekről az elmúlt időszakban több fórumon is beszélt a miniszterelnök. Felszólalására mind a kilenc frakció reagálhat, de pár órával később még az azonnali kérdések órájában is kaphat kérdéseket.
Forrás: MTI, fotó: MTI
János
2023-09-27 at 08:24
Solaris
2023-09-25 at 12:02
Ne vádold Juditot azzal, amit velem szemben is elkövetsz! Ez jellemtlenség.
Én egyébként a témához szóltam, legfeljebb nem értetted meg.
❗❗❗
Orientál
2023-09-25 at 16:01
Solaris inkább ara bírd rá az ilyeneket mint a momentumos Cseh Katalin mszp-s Göncz Kingádat …… hogy az ellopott milliárdokat fizessék vissza.
Solaris
2023-09-25 at 12:02
Judit,
Ha a témához nem tudsz, vagy nem akarsz hozzászólni,
kérlek személyeskedj nyugodtan.
Ja, ez már megy Neked.
Hajrá!
Judit
2023-09-25 at 10:38
” Solaris ” Javaslom rondíts a továbbiakban a hozzátartozóid mindennapjaiba.!!!
Ugyanis itt nincs szükség elmebetegekre amilyen te magad vagy.!!!
Solaris
2023-09-25 at 10:05
János,
Katonáink tevékenysége történelmet nem ismerők számára
is eredményesség tekintetében gyakorlatilag kontraproduktív.
De nem az ők hibája, vezetőink valahogy mindig túlélték,
katonáink meghaltak,
az ország meg, tudodmekkora.
Te is vigyázz megadra.
Viselj maszkot 🙂
János
2023-09-25 at 09:36
Solaris
2023-09-25 at 09:22
Az emberfia/lánya elsősorban csak sajátmagát tudja megvédeni – tudati síkon. Ha akarja…
Más persze a fizikai védelem. Arra valók a katonák ❗❗❗
Solaris
2023-09-25 at 09:22
Alig várom, hogy a főnimegmencsen.
Majdmegmondjahogymitől!