Pesti Srácok

Orbán Viktor: Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk (Képgaléria)

Orbán Viktor: Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk (Képgaléria)

A trianoni centenárium alkalmából Orbán Viktor kormányfő a sátoraljaújhelyi kálvárián mondott beszédet a Turul-szobor leleplezését követően. A miniszterelnök beszédében elmondta, hogy az egyetlen sztyeppei nép vagyunk, amely meg tudott maradni és ma is önálló állama van. Kijelentette továbbá, hogy a negyedik trianoni nemzedékként nekünk lehetőségünk van felépíteni azt az országot, amelyről őseink csupán álmodhattak.

Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sátoraljaújhelyen. A Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen felavatták a Centenáriumi Turulszobrot, a miniszterelnök pedig ezt követően tartott beszédében kiemelte: a száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink, akikkel együtt készülhetünk a jövőre.

Hangsúlyozta, hogy a következő évtized nem a fogyatkozásról és a veszteségekről, hanem a gyarapodásról és az országépítésről szól majd.

PestiSracok facebook image

- vélekedett. Hozzátette: nem lesz könnyű, de megéri majd, "nagy idők várnak rátok".

A Nemzeti Színház művészei Wass Albert Üzenet haza című versét adják elő a Centenáriumi Turul-szobor avatásán Sátoraljaújhelyen, a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen 2020. június 6-án. Mellettük Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és Matl Péter szobrászművész, a szobor alkotója (b). Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A kormányfő a megemlékezés helyszínére utalva kifejtette: ismerjük a stációkat, a sátoraljaújhelyi magyar kálvária fájdalmas stációit, "mégis újra járjuk a keresztutat", vigaszt, reményt és biztatást akarunk. Ezt csak a keresztút végén kaphatjuk meg, csak így és itt emelkedhetünk a fájdalmak fölé, oda kell eljutni, ahol minden megvilágosodik és értelmet nyer, ahonnan megláthatjuk a jövőt - mutatott rá. Hozzátette: ha nem a szemünkkel nézünk, hanem a szívünkkel, messzebbre is elláthatunk, az idők kezdetéig.

Felidézte:

Azt mondta: a nyugati birodalmak rohamait kivédtük, a keleti pogányok pusztító csapásait kihevertük; kiharcoltuk, magunkhoz igazítottuk és megtartottuk helyünket Európában. 400 éven át erős és független állam volt a magyar, utána 300 éven át küzdöttünk az Oszmán Birodalom ellen, majd elbukott felkelésekkel és szabadságharcokkal súlyosbított 200 év után egy nagy európai birodalom társnemzeteként léptünk be a 20. század kapuján - emlékeztetett. Hozzáfűzte: bár évszázadok alatt sok magyar esett el a csatatereken, bebizonyosodott, hogy a magyar nemzet mindig újra feláll.

Megjegyezte: a magyarok kálváriáján az asszonyoknak külön hely jár, mert mindig ők pótolták a vérveszteségeket, nekik köszönhető, hogy

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem lettünk német tartomány, török vilajet vagy szovjet tagköztársaság. Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy később azonban Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték, az országot ellenségeink, a kormányt a bolsevikok kezére adták, majd a "Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait" és "védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált". Erkölcsi aggályok nélkül rajzolta át Közép-Európát, és ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha - jelentette ki.

Úgy vélte, azt hittük, ennél nincs lejjebb, a második világháború után azonban "szívfájdalom nélkül dobtak oda bennünket a kommunistáknak", ahogy a többi közép-európai országot is. Legyen ez örök tanulság a közép-európai népeknek - fűzte hozzá. A miniszterelnök elmondta: sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot", összekapaszkodtak, hogy eltüntessenek minket, de mi talpon maradtunk és kibírtuk.

- hangoztatta. Hozzátette: mi, magyarok "megmaradunk, mert itthon vagyunk, itthon vagyunk, és ezért megmaradunk".

A miniszterelnök kiemelte: a magyarság az emberi szív módjára hol összehúzódik, hol kitágul, de 1100 éve ott él, ahol a nagy államalapítóink kijelölték a helyét, és méltósággal őrzi a Kárpát-medencét. Egy olyan nép önbizalmával és tartásával kell élnünk, amely tudja, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle - vélekedett. Hozzáfűzte: ez a teljesítmény feljogosít a történelmünk folytatására, és "voltak már rosszabb határaink is, mégis itt vagyunk".

Közölte: a nemzeti mivoltára büszke Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával örömmel építjük a közös jövőt, a történelem megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek új korszakot nyissanak, együtt emelkedjenek fel. Az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az a szomszédainknak is jó - mondta. Megjegyezte:

Orbán Viktor kitért rá: látjuk szomszédainkban, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt, és a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét. Hangsúlyozta:

A kormányfő háláját fejezte ki az elszakított nemzeti közösségek helytállásáért, hűségükért a nemzethez és szülőföldjükhöz.

- zárta szavait Orbán Viktor.

A megemlékezésen a miniszterelnök és a vendégek egy kanyargós erdei úton végigvonultak, és a 14 stációnál, amelyek elcsatolt városokat jelképeznek, színészek szavaltak.

Forrás: MTI/Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.