Ma este találkozik Budapesten Orbán Viktor a finn miniszterelnökkel, Antti Rinnével, aki a magyar és a lengyel kormányt is számon akarja kérni a jogállamiság ügyében. A két ország között hűvössé vált a viszony, amióta Helsinkiben úgy döntöttek, hogy az Európai Unió soros elnökeként továbbléptetik a Magyarország elleni, jogállamiságot érintő kötelezettségszegési eljárást. Nem meglepő, hogy a találkozó és a megbeszélés apropóján Soros György magyarországi szervezetei is akcióba léptek: az Amnesty International például nyílt levélben követeli Antti Rinnétől, hogy kérje számon a magyar miniszterelnököt, álljon ki nyilvánosan az állítólagosan “megtámadott bírák és civilek mellett”. Bayer Zsolt publicista is levelet írt, de ő Orbán Viktornak, amelyben azt kéri, tegyen fel kérdéseket kollégájának az igencsak aggasztó finn jogállamiságról, például az alkotmánybíróság ottani hiányáról.
A magyar kormány többször is kritizálta az eljárást, valamint a finn vezetést is, amiért továbbléptetnék a folyamatot. Orbán Viktor Tusványoson például arról beszélt, hogy Finnországnak más a jogrendje, így nincs alkotmánybírósága, a tudományos akadémia felügyelete pedig az oktatási minisztérium joga. A magyar igazságügyi miniszter pedig a kettős mérce alkalmazására figyelmeztetett. Varga Judit szeptemberben, Brüsszelben az általános ügyek tanácsa előtt védte meg a magyar álláspontot. Rámutatott: a meghallgatás a bevándorláspártiak bosszúhadjáratának egy újabb állomása volt.
A magyar kormány szerint fontos a kettős mérce kizárása és a tisztességes eljárás, amikor a finn EU-elnökség a Magyarországgal szembeni hetes cikk szerinti eljárás lépéseiről dönt. Emellett azt is lényegesnek tartja, hogy egy ilyen súlyú ügyben a tagállamok többségének akaratát tudja maga mögött az elnökség.
A mai találkozó előtt Soros György magyarországi lerakata is akcióba lépett. Az Amnesty International például nyílt levélben követeli Antti Rinnétől, hogy kérje számon a magyar miniszterelnököt, álljon ki nyilvánosan az állítólagosan “megtámadott bírák és civilek mellett”. A levelet Vig Dávid, az Amnesty Magyarország és Frank Johansson, az Amnesty Finnország igazgatói írták Antti Rennének.
1. Nem veszélyezteti-e a finn jogállamiságot, hogy Finnországban nincs alkotmánybíróság, hanem a parlament alkotmányügyi bizottsága látja el a normakontrollt?
2. Mi a helyzet a számi kisebbséggel? Rendjén van-e, hogy a finn Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság olyan döntést hozott, amely sértette a számik önrendelkezési jogát?
3. Az előzővel szoros összefüggésben: miért van Finnországban elkülönült közigazgatási bíróság, ha Magyarország ellen eljárást indítottak azért, mert vissza akartuk állítani a közigazgatási bíráskodást, amely egyébként a magyar közjogi hagyományok szerves része volt, és a kommunisták szüntették meg?
4. Nem aggályos-e, hogy Finnországban a bírákat az igazságügyi miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, továbbá a bíróságok központi igazgatása az igazságügyi minisztérium hatáskörébe tartozik? Nem sérti ez a hatalmi ágak szétválasztásának elvét?
5. Mit szól ahhoz, hogy az EU 2019-es igazságügyi eredménytáblája szerint a magyar igazságszolgáltatás hatékonyabb és progresszívabb, mint a finn?
6. Nem érzi-e aggályosnak, hogy európai összehasonlításban Finnországban kiemelkedően magas a rasszista indíttatású, a kapcsolaton belüli és a nők elleni erőszakos cselekmények száma?
7. Nem ad-e okot aggodalomra ön szerint az, hogy a finn média a pluralizmusa és tulajdonosi hátterének átláthatósága szempontjából meglehetősen kritikus állapotban van, miképpen ugyanilyen kritikus állapotban van a szerkesztői szabadság, amelyet a tulajdonos tetszése szerint befolyásolhat? Mit szól ahhoz, hogy csak a Sanoma-portfólió egyedül eléri és befolyásolja a finn lakosság kilencvenöt százalékát?Kérjük tehát a magyar miniszterelnököt, hogy ezeket a kérdéseket vitassa meg finn kollégájával. Leginkább azért, mert a döntéseink előtt tudni akarjuk, csak nekünk kell-e lobotómiát végeztetni magunkon, hogy jó európaiak lehessünk, vagy ez mások számára is előírás?
– zárja írását Bayer Zsolt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS