Pesti Srácok

Orbán Viktor: szeretnénk, ha Európában is lenne egy jobboldali fordulat

Orbán Viktor: szeretnénk, ha Európában is lenne egy jobboldali fordulat

Az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit, akikben van még energia, elkötelezettség és szenvedély – jelentette ki Orbán Viktor a spanyol Vox párt elnökével a Karmelita kolostorban folytatott megbeszélés után, pénteken.

A miniszterelnök azt mondta: az európai politikában egyre több a "blabla", ismételgetünk dolgokat, amelyekről "magunk se tudjuk már, mit jelent", és a végén "nincs akció, nincs cselekedet". Mindeközben Európa folyamatosan veszít versenyképességéből. Azt is mondta, együtt kell működnie azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, és jelezte, hogy a Santiago Abascallal folytatott megbeszélésen megerősítették elkötelezettségüket a Fidesz és Vox együttműködése mellett.

– tette hozzá Orbán Viktor. Santiago Abascal megerősítette az együttműködés szükségességét azokkal, akik egy sokkal erősebb Európáért küzdenek. Kiemelte: mélyen elítéli azt az üldözést, zsarolást, amit Brüsszel Magyarország ellen folytat.

PestiSracok facebook image

– szögezte le, hozzátéve: ez precedenst teremthet.

– vélekedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.