Pesti Srácok

Orbán Viktor után immár Mark Rutte holland miniszterelnök a legrégebben hivatalban lévő kormányfő

Orbán Viktor után immár Mark Rutte holland miniszterelnök a legrégebben hivatalban lévő kormányfő

Mark Rutte holland kormányfő lett a leghosszabb ideje hivatalban lévő holland miniszterelnök kedden. Az Európai Unió huszonhét országában csak a magyar kormányfő, Orbán Viktor töltött több időt hivatalában.

Az 55 éves politikus, aki a jobbközép Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) élén egy négypárti kormánykoalíció vezetője, 4311 napja van hatalmon. 2010 októberében lett először miniszterelnök, majd még háromszor választották újra.

A korábbi rekord Ruud Lubbers nevéhez köthető. A Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) vezetője 1982. november 4-től 1994. augusztus 22-ig között állt az ország élén.

Rutte csaknem 13 éves kormányzása alatt mintegy tucatnyi botrányt, belpolitikai válságot élt át. Nem véletlenül ragadt rá a Teflon Mark gúnynév, ugyanis minden támadás lepergett róla, és a krízisekből erősebben került ki.

PestiSracok facebook image

Rutte szerint „egy ország vezetése a világ legnagyszerűbb munkája”

Politikai karrierje során a pártpaletta szinte valamennyi tagjával kötött az évek során koalíciós megállapodást. Első kormányzása alatt a VVD a CDA mellett a Geert Wilders vezette iszlámellenes Szabadságpárt támogatásával alakított kisebbségi kormányt. Rutte pár hete úgy nyilatkozott, hogy egy ország vezetése a „világ legnagyszerűbb munkája”.

– jegyezte meg viccesen július közepén, a nyári szabadsága előtt tartott sajtótájékoztatón.

Közvélemény-kutatás: Ruttének lejárt az ideje

Elemzők szerint a holland politikai rendszer széttagoltsága is segítette Ruttét, hogy ilyen sokáig maradhatott hatalomban. A nagy politikai túlélőként is számon tartott kormányfő és pártjának népszerűsége is folyamatosan csökken, de még így is a VVD a legnépszerűbb párt. Egy múlt heti közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 82 százaléka értett egyet azzal a megállapítással, hogy „Ruttének lejárt az ideje”. A megkérdezettek kevesebb mint negyede tartotta alkalmasnak a kormányfőt arra, hogy kezelje az energia- és lakhatási válságot.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.