Pesti Srácok

Oregonban már nem kell tudni írni, olvasni és számolni az érettségihez

Oregonban már nem kell tudni írni, olvasni és számolni az érettségihez

Kate Brown kormányzó megszüntette azt az eddig meglévő, az állam által támasztott követelményt, miszerint a diákoknak bizonyítani kell az érettségihez, hogy az alapvető írási és számolási készségek birtokában vannak. A kormányzó pénteken elutasította azt, hogy kommentálja, miért is támogatja a fenti alapkövetelmények felfüggesztését – jelentette az OregonLive.

Charles Boyle, a kormányzó kommunikációs helyettese szerint a kormányzó azért írta alá a törvényjavaslatot, mert az olvasási, írási és matematikai jártassági követelmények felfüggesztése előnyös lesz Oregon állam fekete, latin, őslakos, ázsiai, csendes-óceáni, törzsi és színes tanulói számára. Hozzátette, hogy ezeknek a közösségeknek a vezetői újra és újra a méltányos érettségi szabályok mellett érveltek és a kibővített tanulási lehetőségek támogatását szorgalmazták. A törvényhozók így a 2021-es jogalkotási ülésszakban hagyták jóvá a tanulási lehetőségek jelentős bővítését a fekete, bennszülött és színes bőrű diákok támogatására. A törvényhozás demokratái többségében támogatták a hosszútávú jártassági követelmények megszüntetését az állami érettséginél, míg a republikánusok kritizálták az új törvényt a tanulmányi színvonal csökkenése miatt.

Forrás/fotó: Mandiner

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...