Pesti Srácok

Szoci blöff: nemlétező szegedi fejlesztésekkel kampányol Botka László

Szoci blöff: nemlétező szegedi fejlesztésekkel kampányol Botka László

Óriási bejelentésre készül ma délután a szocialisták bukott politikusa, Botka László és csapata, Szeged első embere ugyanis a kampány legfőbb csúcsígéreteként látványelemekkel megspékelve dobja be a szegedi rakpart átépítését. A mutatós rajz ugyanakkor óriási lufi, blamázs, a rakpart átépítése ugyanis a Modern Városok Programjának a kormányzat által jóvá nem hagyott projektje – nem véletlenül. A tervek elnagyoltak, a projektötlet kidolgozatlan, ebben a formában pedig nem támogatható. Bár a Modern Városok Program kormányzati felelőse személyesen járt Szegeden és segítséget ajánlott Botka László polgármesternek, az állítólag nem kereste a kapcsolatot és nem fogadta el a segítséget. Míg más városvezetők folyamatosan lobbiznak a projektjeikért, Botka egyeztetésre sem hajlandó. Ez pedig azt jelenti, hogy a hangzatos fejlesztés csak Botka-blöff, amiért tenni már nem hajlandó, így arra forrás sincs.

Bartók Csaba, a Fidesz szegedi elnöke, egyben a Modern Városok Program szegedi kommunikációs felelőse közleményt adott ki, amelyben azt írja: Patyomkin-faluval, nemlétező fejlesztésekkel kampányol a szegedi polgármester. Bartók úgy tudja, hogy ma délután a rakpart fejlesztését tervrajzok kíséretében jelenti be Botka, annak ellenére, hogy a múlt héten Szegeden járt Gyopáros Alpár, a Modern Városok Program kormányzati felelőse, aki elmondta, hogy a projekt támogatását ebben a formában elutasította a kormány.

– emlékeztet a Fidesz szegedi elnöke.

PestiSracok facebook image
Betonjárda a Tisza felett – ilyen a szegedi rakpartprojekt egyik vázlata. Forrás: szegedma.hu

Gyopáros Alpár állítólag azt is mondta, nem érti, miért nem tesz semmit saját fejlesztési tervei megvalósulásáért a szegedi városvezetés, miért nem megy a projektje után, miért nem egyeztet a kormánnyal; szerinte Botkáék még csak nem is keresték a kormány illetékeseit ez ügyben, ellentétben azokkal a polgármesterekkel, akik szívügyüknek tekintik a településük valódi fejlesztését, és hetente lobbiznak.

– jelenti ki közleményében a program szegedi kommunikációs felelőse.

A közlemény egyébként sorra veszi, hogy Botka gyakorlatilag folyamatosan más tollával ékeskedik ahelyett, hogy dolgozna a városért, amit vezet. Az új szegedi uszoda uniós forrásból épül, a kajak-kenu világversenyeknek is otthont adó Maty-ér pedig kormányzati támogatással újult meg. A hamarosan épülő 8300 fős új csarnok és az egyetemi, illetve SZVSE-atlétikapálya sem a polgármester érdeme. Ezek is mind a kormányzat által előfinanszírozott EU-s beruházások – hangsúlyozza Bartók Csaba. Kiemelte, hogy a rakpart-projekthez konstruktív párbeszéd és tetterő kellene a látványtervek mutogatása és a szegediek egyértelmű félrevezetése helyett. Bármit is mond majd Botka, egyetlen oka van annak, hogy az átalakítás egyelőre nem támogatott: a tervek kidolgozatlanok, ezen pedig úgy tűnik, mintha Botka László és csapata nem is akarna változtatni.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.