Pesti Srácok

Óriási kamuval indított Paks új polgármestere – Heringes Anita tagadja, hogy MSZP-s lenne

Óriási kamuval indított Paks új polgármestere – Heringes Anita tagadja, hogy MSZP-s lenne

Látványos média-haknival indított Paks újonnan megválasztott polgármestere, Heringes Anita, aki ezúttal egy civil egyesülettel restartolt az önkormányzati választásokon, függetlenként állítva be a szervezetet. A probléma az, hogy annyira függetlenek és annyira civilek, hogy tagjaik pártkatonákból verbuválódtak: Mezősi Árpád például az MSZP Tolna vármegyei szervezetének oszlopos tagja, vezetője, míg Barnabás István a Momentum színeiben "politizál", de akad ex-jobbikos is közöttük. Heringes Anita pedig az MSZP - frakciótól kap fizetést, az MSZP pártalapítványának kuratóriumi tagja, az MSZP-Párbeszéd színeiben indult 2022-ben az országgyűlési választásokon, közben egyébként független is, ha éppen Paksról van szó. A városban élőket évek óta ordas hazugságokkal áltatja, így például arról, hogy Pakson él, és persze semmilyen párt nem támogatja. Nos, a PestiSrácok.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszokból egyértelműen kiderül: Heringes Anita képviselői alkalmazott az Országgyűlés Hivatalánál (munkaszerződéssel foglalkoztatja dr. Tóth Bertalan frakcióvezető 2022.05.03-től) , vagyonnyilatkozata szerint pedig az MSZP frakciótól kap fizetést. És ez még nem minden.

Egészen elképesztő, hogy Paks új polgármesterének már most sikerült kivernie a biztosítékot azzal, hogy a balliberális médiának adott nyilatkozataiban konkrétan letagadja, hogy az MSZP-hez bármilyen köze lenne még. Persze, értjük mi, eléggé kellemetlen lehet és vállalhatatlan a tejhatalommal rendelkező Tóth Bertalan, valamint a helyesírással hadilábon álló Kunhalmi párttársa lenni, Komjáthi Imrével megspékelve, de azért a valóságot ilyen szinten eltorzítani, mégiscsak igen nagy magabiztosságra vall. Nézzük, miről is van szó.

Mert nagyot álmodni az MSZP: huszonöt fős listával készültek a parlamenti választásra, Heringes a 19. helyen volt 2021-ben. Paks újonnan megválasztott polgármestere az MSZP színeiben 2014-től 2018-ig országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Közben 2017. szeptember 10-i paksi időközi választáson függetlenként indult (miközben országgyűlési képviselőként szocialista frakció tagja volt), a szavazólapon nem találkozhattak a választók a szegfűvel. Ahogyan a Jobbikkal és a paksi bővítést élesen ellenző pártokkal sem. A balliberális lapoknak adott interjújában úgy fogalmaz:

PestiSracok facebook image

"A kedvencünk" azonban a ma megjelent Telex-es interjú, amiben már azt fejtegeti,

Az persze igen jó kérdés, hogy mióta nem tagja az MSZMP hivatalos utódpártjának, legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis az MSZP frakció foglalkoztatja és a párttól kap fizetést is. Az már csak a cseresznye annak a bizonyos habnak a tetején, hogy a vagyonnyilatkozatban szinte alig olvasható az MSZP, amit azért volt olyan kedves, hogy feltüntessen.

Heringes Anita vagyonnyilatkozata

Az Országgyűlés Hivatalának megküldött közérdekű adatigénylésből pedig megtudtuk: Heringes Anita képviselői alkalmazott (munkaszerződéssel foglalkoztatja dr. Tóth Bertalan frakcióvezető 2022.05.03-től) feladatairól a frakcióvezető tud tájékoztatást adni, a munkaszerződése pedig nem nyilvános adat.

És ez még nem minden. Heringes Anita az MSZP pártalapítványának kuratóriumi tagja is.

Az MSZP folytatta az előző ciklus gyakorlatát: a Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit Kft.-nek, a Kapcsolat.hu Kft.-nek és a Sapienza Kft.-nek is jutott megrendelés. Ezek a cégek voltak (a párt mellett) az MSZP-frakció legnagyobb szerződéses partnerei az előző ciklusban is.A Kapcsolat.hu Kft. az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány tulajdonában áll. A cég különféle informatikai munkákat lát el, másfél év alatt összesen 20 millió forintért.

A Telexnek adott interjúból tehát kiderül:

Heringes Anita nem tagja az MSZP-nek. Annak azért van némi diszkrét bája, hogy megtagadja azt a pártot, amit fiatal kora óta szolgál hűségesen.

A "Független MSZP" tagjaira nem vonatkoznak a jogszabályok..?

A Paksi Deák Ferenc Egyesület másik oszlopos tagja, Mezősi Árpád is független, aki ráadásul jövedelemmel sem rendelkezik - legalábbis a vagyonnyilatkozata szerint. Holott képviselőként, bizottsági tagként és megyei küldöttként sem önkéntes munkát végez. És az MSZP Tolna vármegyei vezetőségében betöltött tisztsége sem számít pártpolitikai kötődésnek, nyilván...

Mezősi Árpád nyugállományú tanító, munkahelye nincs, bevétellel sem rendelkezik

Mivel Heringes a paksi képviselőtestület jogi-és ügyrendi bizottságának elnöke, így a képviselői vagyonnyilatkozatok nála landoltak ellenőrzésre, tehát felmerülhet kérdésként: miért felejtett el szólni a civil Mezősinek, hogy a beadott okirat szerint gyakorlatilag nincs bevétele, tehát valószínűleg igencsak hiányosan töltötte ki azt...

Évekig hazudott a választóknak arról, hogy Pakson él

Heringes Anita is annak az ifjú szocialista női politikusnak a prototípusa, aki ugyan évek óta dolgozgat kisebb ügyeken, de a káderhiány miatt hirtelen tudott egyszerre több lépcsőfokot is meglépni a párt hierarchiájában. Akár Kunhalmi Ágnes…És a párhuzam ott is megállja a helyét, hiszen Heringes életrajza szerint “2004-től a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Kara kommunikáció szakos hallgatója. A kommunikáció szakon PR, intézményi kommunikátor szakirányon 2009-ben záróvizsgát tett, abszolutóriummal végzett. Szakdolgozatának témája: Kampánymarketing, kampánykommunikáció". Tehát a szöveg azt sugallja, hogy diplomás, azonban 2021-ig nem volt az!Ha megnézzük a hivatalos, parlamenti életrajzát is, akkor meg is találjuk rá a bizonyítékot, hogy az államilag elismert legmagasabb iskolai végzettsége középfokú (2014-2018). Derék dolog ez. A baj csupán ezzel az, hogy a közéletbe hasító elnökségi tag a saját honlapján hazugságot sugallt minderről évekig, csakúgy, mint arról, hogy Pakson él, miközben a fővárosban lakott. Ezt végülis hosszú évek elteltével sikerült bevallania, a kampány finisében, amikor a helyi rádióban úgy fogalmazott: megbeszélte a férjével, hogy megválasztása esetén kétlaki életre rendezkednek majd be és Heringes Paksra költözik majd a bölcsődés korú kislányukkal. Ezzel pedig gyakorlatilag beismerte, évekig hazudott a választópolgároknak.

Most pedig azzal ámítja az országos sajtóban megjelent nyilatkozataiban az embereket, hogy ő már nem is az MSZP tagja...

"Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kiss László az egészségügyi központ átadóján: ha nem én lennék a polgármester, itt lehet, hogy már 4 éve egészségügyi központ állna

‎PS Riport 2023 november 30.
Csütörtökön átadták a III. kerület új gyermekegészségügyi központját, amely már régóta az óbuda- békásmegyeri közbeszéd középpontjában állt. Többek között azért, mert a baloldali kerületvezetésen belül is viszályt keltett, hogy pontosan kinek is az ötlete volt a gyermekellátás fejlesztése, holott valójában már 2019 nyarán megállapodás született a kerületi ellátás fejlesztéséről. Mindenesetre a dicsőséget megpróbálta Kiss learatni a 4 éven keresztül késleltetett projektért és azt állította, csak az ő kampányában szerepelt a gyermekegészségügyi intézmény. A mások által megkezdett projektek átadásában Kissnél is rutinosabb Karácsony Gergely is megjelent az eseményen, aki a dollárfutár Perjés Gáborhoz hasonlóan kínos csendbe burkolózott, miután portálunk szembesítette a főpolgármestert Komjáthi Imre korábbi nyilatkozatában, amiben arról beszélt, az MSZP nem vehetett részt az adománygyűjtésben.