Pesti Srácok

Óriási vesztességgel sújtja a járvány a légiközlekedést, az áruszállítás viszont fellendülőben van

Óriási vesztességgel sújtja a járvány a légiközlekedést, az áruszállítás viszont fellendülőben van

Csaknem 40 milliárd dolláros, negyedéves veszteséget okozhat a járvány a légiközlekedésben. A cégek most mindent megtesznek, hogy költségeiket csökkentsék, ezért is ajánl fel sok légitársaság kuponokat a járattörléssel érintett utasoknak, amelyet később felhasználhatnak. Jó hír viszont, hogy az áruszállítás fellendülőben van, hatalmas igény mutatkozik erre a szolgáltatásra, ám ennek a megnövekedett igénynek most képtelenek eleget tenni az ágazat szereplői.

Mintegy 40 milliárd dollár összesített veszteséggel zárhatják a légitársaságok a június 30-ával végződő második pénzügyi negyedévet a koronavírus-járvány és az ellene hozott intézkedések következtében; a készpénzállomány felélése gyors ütemű az ágazatban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.
Brian Pierce, a montreali székhelyű szervezet vezető közgazdásza egy keddi, újságíróknak tartott videokonferencián azt mondta, a negyedév végéig 61 milliárd dollár értékű készpénz áramlik majd ki a légitársaságoktól, minimális bevételek mellett pedig 39 milliárd dolláros veszteséggel zárulhat a második pénzügyi negyedév.

- ismertette Brian Pierce.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy milyen változások lesznek a légiközlekedésben a vezető közgazdász azt mondta, recesszió várható a gazdaságban, amely el fogja nyújtani a kilábalás időszakát. Ezt támasztják alá a kínai tapasztalatok is, ahol egyelőre csak kis mértékben, de elkezdődött a légiközlekedési szektor fejlődése. Eben a környezetben a légitársaságok nagy kereskedelmi szövetségek megalakítása felé tolódhatnak, mert ez az üzemelési forma nagyobb biztonságot nyújt számukra. Emellett a korábbiaknál kisebb üzemméret hosszabb távú fenntartása is elképzelhető.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója azt mondta, a légitársaságok helyzetét könnyíti, hogy az áruszállítás fellendülőben van, rendkívüli igény mutatkozik a szolgáltatás iránt, amelynek most nem is tudnak teljesen eleget tenni, mert az utasszállító járatok kiesésével eltűnt a csomagtérben felkínált áruszállítási kapacitás. Azt nem tudni, hogy ez a fellendülés meddig tarthat, de egyelőre nincs jel arra, hogy a krízis előtt is nehéz helyzetben lévő légi áruszállítás jelentősen átalakulna. Beszélt arról is, hogy ebben a helyzetben a légitársaságok a vagyonelemeik eladásából sem tudnak pénzhez jutni, mivel a következő 6-9 hónapban sem új, sem használt repülőgépre nem lesz igény.

Forrás: MTI/fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?