Pesti Srácok

Örihariból szerelem – Bősz Anett rögös útja Gyurcsányig

Örihariból szerelem – Bősz Anett rögös útja Gyurcsányig

"Nem állítom, hogy a probléma neve Gyurcsány Ferenc. Azt állítom, hogy amit ő tesz, rombol. Nem is akárhogyan. A kérlelhetetlen rendszerellenzéki szerepében tetszelgő politikus és pártja fő kommunikációs vonala a moralizálás, ugyanakkor tettei – általuk létrehozott blogoldalak és apróbb internetes hírcsatornák – egyetlen célja, hogy a demokrata ellenzéki oldalon mozgolódó politikusokat lejárassa, közöttük viszályt szítson. Ez nem konstruktív magatartás, és morális szempontból is elbukna. Leginkább azért, mert eredménye az egész az ellenzék módszeres szétverése" – mondta nemrég Gyurcsányról Bősz Anett, hogy aztán hétfőn beüljön a DK parlamenti frakciójába. Bár Karácsony Gergely színrelépésével már megszokhattuk, hogy ő mindig más pártok színeiben indul valamilyen posztért, mint aminek éppen a tagja, arra azért még nem volt példa, hogy egy párt frissen megválasztott elnöke egy másik párt frakciójának tagjává váljon.

Hungarikumként tekinthetünk immár arra a jelenségre, hogy ellenzéki politikusok – miután beléptek egy, az elveiket teljes mértékben kielégítő pártba, majd abban fontos pozíciókat szereztek – elkezdenek keresgélni, hogy melyik alakulatba léphetnének át. Bősz Anett példáján okulva ebben az sem zavarja őket, ha a kiszemelt csapattal addig örihariban voltak; a dolog kovásza valószínűleg az lehet, amit a Liberálisok elnöke magyarázatként adott hétfői sajtótájékoztatóján: le kell bontani a NER-t, ezért neki Ferenc mellett van a helye. Mindenféle iróniát mellőzve kijelenthető: a kormánypártoknak immár felesleges ideológiákat, korábban hangoztatott elveket számonkérnie az ellenzéken, mert azon a térfélen ilyenek már egyszerűen nincsenek; kizárólag napi érdekek mentén kirajzolódó helyezkedés van, és ez már nem lesz másképp. Azt nem tudhatjuk, hogy Bősz Anett zsarolható-e valamivel, vagy csak egyszerűen a földbe döngölést igyekezett elkerülni, nemrég még ugyanis úgy vélekedett:

Gyurcsányra utalva két esztendeje Bősz Anett még úgy fogalmazott, hogy vannak olyan emberek, akiknek a saját pozíciója és pártja fontosabb, mint a hazájuk.

PestiSracok facebook image

– mondta az InfoRádiónak a Liberálisok akkori ügyvivője, Bősz Anett. A három esztendeje még csak körvonalazódó ellenzéki összefogás fogaskerekei között sok-sok homokszem csikorgott még, sokan voltak még sértettek, ami valószínűleg ma is így van, csak sikerült egy kicsit újracsomagolni a portékát. A Liberálisok új elnöke három éve még úgy gondolta, hogy Gyurcsány képtelen az alázatra, hogy aztán hétfőn alázattal a zsoldjába szegődjön.

Forrás:Reflektor.blog.hu/Válasz.hu/Infostart.hu/Híradó.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.