Pesti Srácok

Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

A 2022-es választáson kötött háborúellenes szövetség megújítására és megerősítésére kérte hallgatóságát a miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken, országjárása szentendrei állomásán, hangsúlyozva, tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból. Hogy egyedül mi tudtunk kimaradni a háborúból kezdetektől fogva, az csak annak köszönhető, hogy mögöttünk egy nagy nemzeti egység volt - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, enélkül "beletoltak volna bennünket a háborúba".

Orbán Viktor kiemelte: minél teljesebb ez az egység, annál nagyobb esélye lesz a következő kormánynak, hogy a háborún kívül tudja tartani az országot és képes lesz a magyarok pénzét megóvni.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor Szentendrén; fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

A nemzeti összefogás az egyetlen erő, amely képes ebben a harapófogóba szorító nemzetközi helyzetben kívül tartani Magyarországot a háborún

- emelte ki, hangsúlyozva, ilyen időkben nem kísérletezni kell, hanem biztonságra törekedni, tiszta fejre, hidegvérre és biztos kézre van szükség, amivel csak a Fidesz és a KDNP rendelkezik.

Válasszuk a biztonságot: a Fidesz a biztos választás

- fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint nem kell sajnálni a bankokat, hogy 2010 óta beszállnak a közteherviselésbe

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány gazdaságpolitikájának eredménye az a "tengernyi pénz", ami az embereknél marad 13., 14. havi nyugdíj, otthonteremtési és családtámogatások képében. Ezt, mondta, úgy teremtették elő, hogy 2010-től a bankokat, a nagy energiacégeket és kereskedőláncokat úgy vonták be a közteherviselésbe, hogy 16 év alatt 15 ezer milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe.

Nem kell őket sajnálni, maradt ott még

- jegyezte meg Orbán Viktor, megemlítve, hogy csak idén ezekből a forrásokból kétezer milliárdot fizettek ki a magyar családoknak és magyar embereknek, ezért is próbálnak ezek a vállalatok embereket delegálni "az ellenzék reménybeli kormányába", mert abban bíznak, hogy ezeket a pénzeket "szépen lépésről lépésre visszaveszik". A miniszterelnök hangsúlyozta: nem fogja megengedni, hogy elvegyék a magyar emberektől azt, ami az övék, és megkurtítsák, ami a magyaroknak jár.

Rendületlenül fogom képviselni Magyarország érdekeit mindenkivel szemben, ha megkapom önöktől a támogatást és a bizalmat

- fogalmazott. Mint mondta, azért volt pénz a kormány vállalásainak teljesítésére, mert nem engedtük, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, a kormány azért tudta a vállalásait a nehéz háborús évek ellenére megvalósítani az elmúlt négy esztendőben, mert mindig nemet mondott arra, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába.

Világossá tettük, hogy az a háború nem a mi háborúnk, se fegyvert, se pénzt, se magyar fiatalt abba a háborúba mi nem fogunk küldeni

- hangsúlyozta a kormányfő.

Nemcsak azt oldottuk meg, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hiszen erre kaptam önöktől a mandátumot 2022 áprilisában, hanem a blokkolt gazdaság ellenére is van néhány dolog, amivel itt el tudok számolni

- közölte a miniszterelnök, ezek között említette a nyugdíjak értékének megvédését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a 14. havi nyugdíj felépítését, a családi adókedvezmény megduplázását, a legalább két gyermeket vállaló édesanyák élethosszig tartó adómentességét, valamint a 3 százalékos otthonteremtési hitel bevezetését.

Orbán Viktor megköszönte az időseknek az életük során végzett munkát. Leszögezte, nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a gazdasági nehézségeket az idősek kontójára kezelje kormány.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő. A munkánknak akkor van értelme, ha van kire hagyni mindazt, amit létrehoztunk

- tette hozzá.

A kormányfő szavai szerint nem igazságos, ha azok járnak rosszul, akik a jövő érdekében - meg persze a saját örömükre és boldogságukra - gyermeket vállalnak. Ezért a kormány azt tűzte ki célul, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol, akik gyermeket vállalnak, életszínvonalukban nem kerülnek lejjebb, mint azok, akik nem. Hozzáfűzte, ezt ugyan még nem sikerült elérni, "de nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ez megtörténjen". A kétgyermekes anyák élethosszig tartó adómentességét világszenzációnak nevezve Orbán Viktor úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ez hozzájárul "a mainál számosabb magyar jövőhöz".

A kormány világossá akarta tenni a fiatalok számára, hogy még ha el is mennek tanulni vagy dolgozni külföldre, mindig van egy otthon, egy haza, ami vár rájuk

- tudatta a miniszterelnök, és közölte, a 3 százalékos otthonteremtési hitelt ki fogják terjeszteni ezt a külföldön dolgozó fiatalokra is.

Orbán Viktor kitért arra, megkezdődött a kampány utolsó szakasza. "Itt az ideje, hogy mindenki felszedelőzködjön és nekiinduljunk, hogy megnyerhessük április 12-én a parlamenti választásokat". Országjárása tapasztalatairól elmondta, a Fidesz-KDNP-nek mindenhol reális esélye van arra, hogy megnyerje a parlamenti választást.

A kormányfő arra biztatta a szentendreieket, hogy támogassák Vitályos Esztert, aki fantasztikus munkát végzett az elmúlt négy évben a parlamentben.

Amikor Ukrajna bajba került és sok családnak menekülnie kellett, akkor Magyarország korlátozás nélkül beengedte őket

- emlékeztetett.

Adtunk nekik fedelet, ételt, munkát és elrendeltem, hogy hozzanak létre olyan iskolákat, ahol a gyerekeik anyanyelvükön tanulhatnak

- tette hozzá a kormányfő. Hangsúlyozta, Magyarország ezt annak ellenére tette meg, hogy az Ukrajnában élő magyaroktól megtagadják a magyar nyelvű iskola lehetőségét.

Mi mindent megtettünk a bajba jutott ukránokért, amit egy keresztény államnak, egy keresztény közösségnek meg kell tennie

- foglalta össze gondolatait.

Új témára áttérve azt mondta, hogy Brüsszelből jött, ahol nehéz napja volt, mert "egy a huszonötben küzdöttem, mert mindenki arra akart rávenni bennünket, hogy álljunk be a sorba, álljunk be a sorba és támogassuk a háborút, támogassuk Ukrajnát, adjuk oda a pénzünket, és ne sértődjünk meg azon, hogy olajblokád alá vesznek bennünket".

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.