parlamenti frakciók
Nem tudnak tovább nyerészkedni a mikropártok a finanszírozáson
A jelenlegi frakciófinanszírozás aránytalan, igazságossága pedig megkérdőjelezhető – hívta fel a figyelmet Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet elemzője a Magyar Nemzet megkeresésére azt mondta: az ellenzéki pártok annak ellenére kapnak a 2018-as apanázsukhoz képest jelentősen több pénzt, hogy nyolcszázezerrel kevesebben szavaztak rájuk, emellett a globális energiaválság költségeinek kigazdálkodásához az államnak saját működési kiadásait is mérsékelnie kell.Milliárdokkal több pénzhez jutnak, mégsem tanúsítanak munkakedvet a baloldali frakciók
Számítások szerint csaknem hárommilliárd forinttal többet tehetnek zsebre a baloldali pártok a következő négy évben a parlamenti frakciókat megillető támogatásokból, pedig a választáson közösen induló hat baloldali párt kevesebb mandátumhoz jutott, mint négy évvel ezelőtt. A jelentős bevételek ellenére a baloldali képviselők nem feltétlenül végeznek konstruktív munkát a parlamentben – mutatott rá a Magyar Nemzet.Kocsis Máté: trükközések után kevesebb képviselő után több pénz jut a hat baloldali frakcióra
Háttéralkuk, titkos egyezmények és "trükkök" százai – így ügyeskednek a baloldali pártok a parlamenti helyekkel és párttámogatásokkal. Ezeknek a kiegyezéseknek köszönhető, hogy a hat párt bár kevesebb mandátumhoz jutott, mint négy évvel ezelőtt, mégis több frakciót alakíthat – erre reagált közösségi oldalán Kocsis Máté.A pénz miatt trükközik a baloldal a frakciókkal
Nyilván sokakban felmerült már a kérdés, hogy miért van szükség a baloldalon hat parlamenti pártra; miért van szükség arra, hogy ötvenhét képviselő hat különböző frakcióban üljön. A Mediaworks Hírcentrumának birtokába került frakciójuttatások rövid, de annál nyilvánvalóbb választ adnak a kérdésre: a pénzért.Apu, kezdődik! – Márki-Zay már saját frakciót akar magának
Márki-Zay Péter, az előválasztási hacacáré nyertese hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában lengette be, hogy egy hetedik parlamenti frakciót is létrehozna az összefogásban szereplő hat párt frakciója mellé azoknak, akik nem szerepelnek az előválasztást lebonyolító pártok eredeti hatos szövetségében. Az ellenzéki összeborulás tagjainak viszont nem tetszik, hogy Márki-Zay ilyen jelentős kérdésekben a sajtón keresztül üzenget nekik.Örihariból szerelem – Bősz Anett rögös útja Gyurcsányig
"Nem állítom, hogy a probléma neve Gyurcsány Ferenc. Azt állítom, hogy amit ő tesz, rombol. Nem is akárhogyan. A kérlelhetetlen rendszerellenzéki szerepében tetszelgő politikus és pártja fő kommunikációs vonala a moralizálás, ugyanakkor tettei – általuk létrehozott blogoldalak és apróbb internetes hírcsatornák – egyetlen célja, hogy a demokrata ellenzéki oldalon mozgolódó politikusokat lejárassa, közöttük viszályt szítson. Ez nem konstruktív magatartás, és morális szempontból is elbukna. Leginkább azért, mert eredménye az egész az ellenzék módszeres szétverése" – mondta nemrég Gyurcsányról Bősz Anett, hogy aztán hétfőn beüljön a DK parlamenti frakciójába. Bár Karácsony Gergely színrelépésével már megszokhattuk, hogy ő mindig más pártok színeiben indul valamilyen posztért, mint aminek éppen a tagja, arra azért még nem volt példa, hogy egy párt frissen megválasztott elnöke egy másik párt frakciójának tagjává váljon.Megalakult a Fidesz új országgyűlési frakciója (PS-galéria!)
Megalakult a Fidesz új országgyűlési frakciója, amelyet az új felállásban Kocsis Máté vezet, aki emiatt le fog mondani józsefvárosi polgármesteri tisztségéről.Megalakul ma az új Fidesz-frakció
Megalakul ma a Fidesz új országgyűlési frakciója, amelyet várhatóan Kocsis Máté vezet majd, aki emiatt le fog mondani józsefvárosi polgármesteri tisztségéről – írta csütörtöki számában a Magyar Idők. A lap értesülései szerint Biró Marcell államtitkár vezeti majd a miniszterelnök közvetlen felügyelete alá tartozó Miniszterelnöki Kormányirodát, Tuzson Bence pedig államtitkárként a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Miniszterelnökséghez igazol. Orbán Viktor két nappal az új parlament megalakulása, május 8-a után teheti le miniszterelnöki esküjét.Ajánljuk még















