Pesti Srácok

Örményország rendkívüli állapotot hirdetett, teljes mozgósítást rendelt el

Örményország rendkívüli állapotot hirdetett, teljes mozgósítást rendelt el

Kihirdették a rendkívüli állapotot, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el vasárnap Örményországban, miután összecsapás volt az örmény és azerbajdzsáni haderő között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban – jelentette be Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.

Óriásira nőtt a feszültség Örményország és Azerbajdzsán között vasárnap délelőtt, miután Jereván közlése szerint az azeri erők nehéztüzérséggel támadtak célpontokat Hegyi-Karabah területén. Azeri közlés szerint akciójuk ellencsapás volt, válasz arra, hogy az örmény támogatást élvező erők azeri célpontokat támadtak a régióban.

A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy a régió székhelyén, Sztepanakertben és a környező falvakban is lövedékek csapódtak be, több ház is megrongálódott, és sebesültek is vannak. Vasárnap reggel az örmény kormányfő közölte, hogy egy azeri támadást elhárítva az örmény haderő lelőtt két azeri katonai helikoptert, három drónt, és kilőtt három páncélozott harcjárművet. Azeri részről azt állították, hogy az általuk indított katonai akció válasz volt egy örmény támadásra.

Az EU-tagállamok nevében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke "súlyos aggodalmának" adott hangot, és felszólította a feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, és térjenek vissza a tárgyalásokhoz.

PestiSracok facebook image

- írta Twitter-üzenetében a vezető uniós tisztségviselő. Törökországban a kormánypárt szóvivője, Omer Celik azt írta Twitter-oldalán, hogy Ankara "vehemensen elítéli az Azerbajdzsán elleni örmény támadást". A török álláspont szerint "örmény provokáció" történt, és "Örményország veszélyezteti a regionális békét". A török elnök szóvivője is elítélte Örményországot, amiért "polgári célpontokra támadt, és ezzel megsértette a tűzszünetet".

A két, egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaságnak régóta területi vitája van egymással: a túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a Szovjetunió megszűnésekor, 1991-ben kinyilvánította függetlenségét, vagyis elszakadását Azerbajdzsántól. Baku fegyverrel lépett föl a szeparatisták ellen, és bár a felek 1994-ben fegyverszünetet kötöttek, a térség azóta is alacsony intenzitású fegyveres konfliktus színtere. Júliusban a szinte mindennapos határmenti villongásoknál komolyabb összecsapás tört ki Hegyi-Karabahtól északnyugatra, az azeri-örmény határ térségében. A felek akkor is egymást okolták a konfliktus elmérgesedéséért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.