Pesti Srácok

Orosz oligarchának dolgozhatott korábban David Pressman

Orosz oligarchának dolgozhatott korábban David Pressman

Maga az amerikai nagykövet vallotta dollármilliókról beszámoló vagyonnyilatkozatában, hogy pénzt fogadott el Mihail Prohorov orosz oligarcha bizalmi emberétől. Azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy milyen jogi szolgáltatásokat nyújtott David Pressman a szankciók alól sikeresen kibúvó Putyin-közeli pénzember köreinek – írja a Magyar Nemzet.

A lapl kifejti: a Magyarországot a minap az Oroszországgal való kapcsolattartás miatt kioktató amerikai diplomata kapcsolatba hozható azzal a Mihail Prohorovval, aki egyike Oroszország tíz leggazdagabb emberének, és a nemzetközi sajtóban megjelent cikkek szerint sikerrel bújik ki a gazdasági szankciók negatív hatásai alól.

– írják. A Magyar Nemzet emlékeztet: az orosz oligarcha még 2010-ben megvásárolta az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets csapatát. Az ügylet kapcsán pedig az oroszul folyékonyan beszélő Ellen Pinchuk volt az, aki szervezte Prohorov amerikai médiamegjelenéseit és imázsépítését.

PestiSracok facebook image

– fejti ki a Magyar Nemzet. A fentiek alapján aligha lehet tehát véletlen az a tény, hogy David Pressmannek egy szankciós joggal magas szinten foglalkozó jogi iroda munkatársaként éppen Prohorov bizalmi embere volt az ügyfele az orosz–ukrán háború kitörése előtti időszakban. Az amerikai nagykövet bevallásából nem derül ki, hogy pontosan mennyi ideig és milyen összeg fejében nyújtott jogi szolgáltatásokat Ellen Pinchuknak, az azonban bizonyos, hogy 2020 és 2022 között, tehát a háború kitörése előtti hónapokban kellett lefolytatni az egyeztetéseket. Azt viszont lehet tudni, hogy a hazánkat rendre bíráló amerikai diplomata, aki a nem egész két év alatt, amíg a Jenner&Block cég munkatársa volt, csaknem kétmillió dollárt keresett.

Pressman, aki készséggel elfogadta a Mihail Prohorov bizalmasától érkező dollárokat, fennhangon kritizálja hazánkat, ha az Oroszországot célzó, de Európának is ártó gazdasági szankciókról van szó.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.