Pesti Srácok

Orosz rakétatámadás érte Kijev környékét

Orosz rakétatámadás érte Kijev környékét

Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre vasárnap Kijev megye ellen, az eddigi információk szerint két helyi lakost sebesítettek meg a lezuhanó roncsok – közölte az ukrán főügyészség a Telegramon.

A közlemény szerint a kijevi régió egyik járásában tíz családi ház, két személygépkocsi és egy mezőgazdasági gépek tárolására szolgáló hangár rongálódott meg az ukrán légvédelem által megsemmisített rakéták roncsaitól. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy vasárnap négy orosz – H–101-es, H–55-ös és H–555-ös típusú – rakétát semmistettek meg Ukrajna középső és északi régióiban. A közlés szerint a rakétákat öt repülőgépből lőtték ki az orosz légtérben, becsapódás nem történt.

Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők az éjjel folytatták Nyikopol térségének ágyúzását. Nehéztüzérséggel lőtték a környező településeket, aminek következtében kigyulladt egy mezőgazdasági üzem, és két családi házban is károk keletkeztek. Személyi sérülésről nem érkezett hír.

Illja Jevlas, a keleti országrészben harcoló ukrán erők szóvivője egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az orosz hadsereg jelentősen megnövelte támadásainak számát a Harkiv megyei Kupjanszk és a szomszédos donyecki régióban lévő Liman városok irányában. Kiemelte, hogy szombaton 620 támadást hajtottak végre az ukrán katonák állásai ellen, és 15 légicsapást mértek. Szavai szerint a térségben Oroszország mintegy 110 ezer katonát vont össze.

PestiSracok facebook image

Az ukrán vezérkar legfrissebb vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 550-nel, 260 820-ra emelkedett. Eszerint az ukrán erők szombaton egyebek mellett hat orosz harckocsit, 24 tüzérségi rendszert és 11 drónt semmisítettek meg.

A kijev megyei Vaszilkiv város taktikai repülődandárja vasárnap a Facebookon megerősítette, hogy a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében két ukrán katonai repülőgép összeütközött, aminek következtében a 40. taktikai repülődandár három pilótája életét vesztette. Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított teljes körű invázió tavaly februári kezdete óta mindegyikük részt vett az ország védelmét szolgáló légi hadműveletekben, beleértve keleti és zaporizzsjai irányú taktikai feladatokat is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jevhen Honcsarenko (illusztráció)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.