Pesti Srácok

Oroszország elfogadhatónak tartja Ferenc pápa személyét tárgyalófélként – A katolikus egyházfő felajánlotta, legyen a Vatikán helyszíne a Putyin–Zelenszkij tárgyalásoknak

Oroszország elfogadhatónak tartja Ferenc pápa személyét tárgyalófélként – A katolikus egyházfő felajánlotta, legyen a Vatikán helyszíne a Putyin–Zelenszkij tárgyalásoknak

Ferenc pápa kész közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében, és felajánlotta, hogy a Vatikán lehetne a házigazdája Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő tárgyalásának – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kedden Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetésére hivatkozva.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő korábban bejelentette, hogy Moszkva üdvözli Emmanuel Macron francia elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a közvetítési erőfeszítésekbe be lehetne vonni Ferenc pápát és az amerikai vezetést is.

– mondta Szevasztyjanov. A vallási vezető elmondta, hogy Ferenc pápa egy konferenciát is javasolt a tárgyalások után, amelyre az ukrán és orosz fél mellett az Egyesült Államok és az európai országok képviselői is hivatalosak lennének. Mint mondta, ez egyfajta európai biztonsági konferencia lenne, amelyen a felek megegyezhetnének a biztonság valamiféle új formájáról.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.