Pesti Srácok

Putyin évek óta halott, de rohamai vannak

Putyin évek óta halott, de rohamai vannak

A mindig objektív mainstream média újra elővette az orosz–ukrán háború farvizén tolt kedvenc időtöltését: felesleges híreket gyárt Putyin állapotáról. Ma az derült ki, hogy az Orosz Föderáció elnöke évek óta halott, közben küzd a rákkal és rohamai vannak.

Mióta világ a világ, a betegségekben és a halálban isteni igazságszolgáltatást lát a Föld lakosságának babonásabb fele. A babonaság pedig nem kötött helyrajzi számhoz; a nyugati féltekén, az úgynevezett atlanti civilizációban pont ugyanolyan arányban fordul elő, mint mondjuk Afrika belsejében. Az ő igényeik kielégítésére szállítja a sajtó az olyan híreket, miszerint a gaz agresszor Putyin évek óta halott, miközben rákos, rohamai vannak és nyolc kilogrammot fogyott a megrendült egészségi állapota miatt.

A délelőtt azzal indult, hogy az ukrán hírszerzés információjára hivatkozva a The Sun megírta, hogy az oroszok dublőrökkel helyettesítették Putyint, aki már nincs életben. Elvitte a rák meg a gonoszsága. A dublőröket pedig plasztikai műtétekkel tették Putyinhoz még hasonlatosabbá, de az ukrán hírszerzést nem sikerült megtéveszteniük. Az ukránok Putyin halála mellett azt is megállapították, hogy az orosz elnök Parkinson-kórban és rákban szenved. Ilyen az, amikor valakinek a halálában sincs nyugta.

A lelkesültséget délután a General SVR névre hallgató Telegram-csatorna fokozta azzal, hogy kielemezték: Putyin nyolc kilogrammot fogyott a megrendült egészségi állapota következtében. A jelentést önfeledten tette magáévá mindenki nyugaton. A csatorna azt is elárulta, hogy ugyan nemrég csapatokat látogatott az elnök, de egy online beszélgetés során rosszul lett; Sojgu védelmi miniszternek úgy kellett hirtelenjében ráugrania az Escape gombra, nehogy ország-világ előtt lebukjanak.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.