Pesti Srácok

Ferenc pápa: nem szabad feladni, Kijev és Moszkva között lehetséges a béke

Ferenc pápa: nem szabad feladni, Kijev és Moszkva között lehetséges a béke

A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban pénteken.

Ferenc pápa kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik.

- mondta az egyházfő. Úgy vélte, ha egy évre felfüggesztenék a fegyverek gyártását és kereskedelmét, fel lehetne számolni az éhezést a világban. A pápa a világban tapasztalható éhezést botránynak, szégyennek, bűncselekménynek nevezte. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi száz év alatt a mostani a harmadik világháború, "és az előzőekből sem tanultunk semmit" - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Ferenc pápa nagyapjára emlékezett, aki az első világháborúban a Piave-folyó frontvonalán volt katona, valamint a második világháborús normandiai partraszállást idézte, melyben - mondta - több tízezer fiatal veszítette életét. A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a Vatikán Állam diplomáciai tevékenységével megbízott szentszéki államtitkárság szünet nélkül figyelemmel kíséri az ukrajnai háború fejleményeit.

Hangsúlyozta, hogy a Vatikán a tűzszüneten dolgozik, és kész közvetíteni a felek között a konfliktus befejezése érdekében. Hozzátette, hogy humanitárius segítséget is nyújtanak a "mártír" Ukrajnának, és a Pietro Parolin bíboros vezette szentszéki államtitkárság kapcsolatrendszerrel igyekszik ösztönözni a felek közötti közeledést. Ferenc pápa azt mondta, a Szentszék "azt teszi, amit kell" a foglyok szabadon bocsátása érdekében is.

- jelentette ki. Receptként javasolta a szívek fegyvertelenítését, az erőszak hatástalanítását: "mindannyiunknak pacifistának kell lennünk" - mondta. A La Stampának az olasz belpolitikát és a pápa személyes életét érintő kérdéseire Ferenc pápa hangoztatta, hogy a jelenlegi jobboldali római kormányt vezető Giorgia Meloni legitim módon nyerte meg a választást. Elmondta, nem szereti az "izmusokat", mivel társadalmi és politikai feszültséget idéznek elő.

Azzal kapcsolatban, hogy vasárnap a piemonti Asti városába látogat onnan származó családja tagjaihoz, unokatestvére kilencvenedik születésnapjára, Ferenc pápa úgy reagált, nem szabad sose elfelejteni és megtagadni saját kulturális és családi gyökereinket. Saját korát szemlélve, közelgő 86. születésnapját, a német költő Friedrich Hölderlint idézve azt mondta, öregkorát békében és vallásosan tölti.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Medichini)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.