Pesti Srácok

Nógrádi: Ukrajna a nyugattól kapott fegyverekkel zsarolná a szomszédait

null

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a napokban azt mondta, hogy ha véget ér a háború – feltéve, ha győznek, teszem hozzá –, akkor Ukrajna lesz a térség meghatározó katonai hatalma és ettől kezdve érvényesíteni fogja érdekeit – idézte fel Nógrádi György, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a Vasárnap.hu-nak adott interújában. Mint hozzátette, ez azt jelenti, hogy Ukrajna a Nyugattól kapott fegyverekkel szomszédait akarja majd zsarolni, és nem is olyan nagy talány, hogy kiket...

A biztonságpolitikai szakértő az interjúban kifejtette: az elnöki hivatal vezetőjének szavai lényegében azt jelentik, hogy Ukrajna azokkal a nyugati fegyverekkel, amelyeket ingyen kapott, és a nyugati kölcsönökkel, amelyeket sosem fog visszafizetni, a szomszédait fogja tudni majd zsarolni.

– jegyezte meg. Nógrádi György kitért arra: véleménye szerint egy világháború szélén áll az emberiség, szakértők szerint újabb hidegháború következik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: vasarnap.hu; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még