Pesti Srácok

Az év utolsó napján nem kímélik Ukrajnát az oroszok

Az év utolsó napján nem kímélik Ukrajnát az oroszok

Ismét országos légvédelmi riadót hirdettek Ukrajnában szombaton, találatok érték Kijevet is - közölték ukrán tisztségviselők. Három napon belül ez már a második nagyszabású rakétatámadás ukrajnai célpontok ellen.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek a fővárost megrázó robbanásokban. Mint mondta, a sebesültek egyike egy japán újságíró, akit kórházba kellett szállítani. A Reuters hírügynökség tudósítói tíz robbanásról számoltak be Kijevben. A városvezetés szerint a Kijev városközpontjától délre található egyik szálloda és egy lakóépület is találatot kapott. Olekszij Kuleba, a Kijevi terület katonai kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy "a terrorista állam" több hullámban intézett támadást rakétákkal "boldog új évet kívánva ezzel".

Az ország más nagyvárosaiból is légicsapásokat jelentettek. Vitalij Kim, a dél-ukrajnai Mikolajiv régió kormányzója ugyancsak a Telegramon arról számolt be, hogy a térségben hatan sebesültek meg. Hozzátette, hogy az orosz erők nemcsak a nélkülözhetetlen infrastruktúrát, hanem számos városban a lakott területeket, szállodákat, garázsokat és az úthálózatot támadják. Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője szerint a nyugati fekvésű Hmelnyickij városában ketten sebesültek meg egy dróntámadás következtében. Hozzátette, hogy a déli Zaporizzsja városában pedig lakóépületek rongálódtak meg egy támadás következtében. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a legfrissebb fogolycsere keretében 82 orosz katona szabadulhatott ki ukrán fogságból. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szombati hadijelentést ismertetve arról számolt be, hogy 75 ukrán tüzérségi állást semmisítettek meg rakéta, illetve tüzérségi csapásokkal.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.