Pesti Srácok

Az oroszok nem fogadják el a nekik felajánlott teljes kapitulációt

Az oroszok nem fogadják el a nekik felajánlott teljes kapitulációt

Az önbizalom egy fontos dolog, és bár Ukrajnában jelenleg hiány van lőszerből, emberanyagból és energiából is, ebből soha nem fognak kifogyni. Mihajlo Podoljak most például felháborodott, hogy Moszkva nem hajlandó elfogadni az ukránok békefeltételeit – igaz, hogy ilyen nagyvonalú kritériumokat legutoljára 1945-ban szabtak a szövetségesek Németországnak, miután már Hitler bunkerét is elfoglalták, de nem is ez a lényeg. Azért nem mondhatjuk, hogy az ukránok nem kompromisszumkészek: az Orosz Föderáció feloszlatásáról, és az orosz nyelv globális betiltásáról már például lemondtak. A közös ukrán–japán határt sem emlegetik már egy ideje.

– idézte Mihajlo Podoljakot, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadóját az Index.

December 22-én Vlagyimir Putyin ismét kijelentette, hogy az Orosz Föderáció kész tárgyalni a háború befejezéséről, de Kijev és nyugati szövetségesei állítólag nem hajlandók részt venni a tárgyalásokon. Mint mondta, geopolitikai ellenfelei így kívánnak nyomást gyakorolni országára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még novemberben bejelentette az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit:

PestiSracok facebook image

  • Ukrajna területi integritásának helyreállítása;
  • az ENSZ Alapokmányában foglaltak betartása;
  • a háború által okozott összes veszteség megtérítése;
  • minden háborús bűnös megbüntetése;
  • és biztonsági garanciák a béke betartására.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója kétli, hogy ezekkel a feltételekkel Moszkva belemenne a fegyverletételbe.

Forrás: Index; Fotó: fortune.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.