Pesti Srácok

Kreml: Kijevnek nincs béketerve

Kreml: Kijevnek nincs béketerve

Egyelőre nem létezik semmilyen ukrán béketerv, azok az elképzelések pedig, amelyek nem veszik figyelembe a mai területi realitásokat, nem lehetnek békések - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Peszkov a The Wall Street Journal című amerikai lap egyik cikkére reagált, amely európai és ukrán diplomáciai forrásokra hivatkozva idézve azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök környezete véglegesíti az ukrajnai békés rendezésre vonatkozó tízpontos tervét, amelyet február környékén szándékozik nyilvánosságra hozni. Kijev kezdeményezte, hogy az ukrán béketerv alapján februárban tartsanak nemzetközi békecsúcsot az ENSZ égisze alatt.

– mondta Peszkov. Szergej Lavrov külügyminiszter a Pervij Kanal állami csatorna Boljsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorának nyilatkozva leszögezte, hogy Oroszország biztosítani akarja az ukrajnai "különleges hadművelet" céljainak elérését. Prioritásnak nevezte Oroszország négy "új" - Ukrajnától elcsatolt - régiójának megszabadítását az "elnácítás" veszélyétől. A legfontosabb célok között nevezte annak megakadályozását is, hogy Oroszország biztonságát fenyegető veszélyek alakuljanak ki és maradjanak fenn Ukrajna területén.

PestiSracok facebook image

– mondta Lavrov. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Sputnik rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, nem kell sehogyan sem reagálni az ukrán kormánynak arra a felhívására, hogy Oroszországot kizárják az ENSZ Biztonsági Tanácsából (BT).

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter december 20-án közölte, Kijev hivatalos lépéseket készít elő annak érdekében, hogy Oroszországot megfosszák állandó BT-tagságától. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy nem lesz könnyű elindítani egy ilyen folyamatot.

Az orosz diplomácia vezetője korábban többször is kijelentette, hogy Oroszországot nem lehet kizárni a BT állandó tagjai közül. Carine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője a december 15-i sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs lehetőség az ENSZ szabályainak megváltoztatására, hogy Oroszországot megfosszák az állandó BT-tagságától.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.