Pesti Srácok

Súlyos börtönbüntetést kapott egy álhírterjesztéssel vádolt orosz ellenzéki politikus

Súlyos börtönbüntetést kapott egy álhírterjesztéssel vádolt orosz ellenzéki politikus

A hadsereggel kapcsolatos hamis információk terjesztése miatt nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték Ilja Jasin orosz ellenzéki politikust pénteken. Jasint azért állították bíróság elé, mert egy áprilisi YouTube-videóban a bucsai mészárlásról szóló nyugati bizonyítékokat taglalta, megkérdőjelezve Moszkva hivatalos verzióját. A Kreml légből kapottnak nevezte a vérengzésről szóló vádakat, amelyek célja szerinte az Oroszországgal szembeni hangulatkeltés.

Az ukrajnai háborút követően Oroszország új törvényt fogadott el, amely alapján akár tizenöt év börtönnel is büntethető az, aki hamis információkat terjeszt a hadseregről. Az értelmezésnek nagy teret hagyó jogszabály a Kreml bírálói szerint az egyet nem értés elfojtásának eszköze. Jasin a bíróság előtti utolsó felszólalásában Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézte szavait. A politikus az elnököt tette felelőssé a mészárlásért, és felszólította őt, hogy "vessen véget ennek az őrületnek".

– mondta. Megjegyezte: az ukránok valószínűleg sohasem fognak megbocsátani az oroszoknak. A konfliktus kezdete óta Oroszország csírájában fojtja el az egyet nem értés minden formáját, és az ellenzék legnevesebb alakjai börtönben ülnek, vagy elhagyták az országot. A 39 éves Jasin – aki a 2015-ben meggyilkolt Borisz Nyemcovhoz és a bebörtönzött Alekszej Navalnijhoz is közel áll – kitartásra buzdította híveit.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Jasint júniusban tartóztatták le. Pere november végén kezdődött, és csak egy a sok közül, amelyet az ukrajnai háború bírálói ellen indítottak Oroszországban. Júliusban az orosz hadseregről szóló hamis információk terjesztése miatt hét év börtönbüntetésre ítélték Alekszej Gorinov moszkvai önkormányzati képviselőt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.