Pesti Srácok

Egy második rakétatámadás-hullám is érte szombaton Ukrajnát

Egy második rakétatámadás-hullám is érte szombaton Ukrajnát

Több halottja és számos sebesültje van a második orosz rakétatámadás-hullámnak, amely szombaton érte Ukrajnát, órákkal a Kijevre és Harkivra mért korábbi rakétacsapás után – jelentette az ukrán média hivatalos hatósági közlésekre hivatkozva.

A reggeli támadás után az egész országra légiriadót rendeltek el. A második hullámban támadott célpontok közé tartozik Odessza, Harkiv, Krivij Rih, Lviv, Ivano-Frankivszk, Ternopil, Mikolajiv és a főváros, Kijev is. Robbanások hallatszottak a közép-ukrajnai Vinnicja megyében is. Az infrastruktúrában, ezen belül az áramszolgáltató létesítményekben újabb károk keletkeztek.

A második rakétatámadásban a közép-ukrajnai Dnyipróban egy kilencemeletes lakóház részben összeomlott. Lakói közül öten meghaltak, és 27-en megsérültek, köztük hat gyermek is – számolt be Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója. A reggeli rakétatámadásban, amely Kijevet és Harkivot érte, a jelentések szerint senki sem sérült meg, de Kijev környékén a rakéták darabjai tüzet okoztak egy helyen, és épületekben is károk keletkeztek. A rakétatámadás előtt Kijevben teljesen szokatlan módon nem szólaltak meg a szirénák, nem volt légiriadó. A légierő szóvivője, Jurij Ihnat ezt azzal magyarázta, hogy az orosz rakéták valószínűleg északról, magas, ballisztikus röppályán érkeztek. Mint az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta: Ukrajnának nincs képessége ballisztikus rakéták azonosítására és lelövésére.

A kijevi katonai közigazgatás közleménye szerint a reggeli rakétatámadás a főváros egy infrastrukturális létesítményét érte. Az Ukrenerho ukrán áramszolgáltató fokozott tempóban dolgozik a károk elhárításán. A DTEK, a legnagyobb ukrán magán áramszolgáltató vállalat vészhelyzeti áramszünetet léptetett életbe Kijevben, Kijev környékén és Odesszában.

PestiSracok facebook image

Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal vezetője a rakétatámadások után határozottan kijelentette:

Hozzátette, hogy az ukrán légierő tudja a dolgát.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Roman Csop

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.