Pesti Srácok

Orosz tábornok: amerikai vegyi provokáció készül Kramatorszknál

Orosz tábornok: amerikai vegyi provokáció készül Kramatorszknál

Amerikai vegyi provokáció van előkészületben az ukrajnai műveleti övezetben: a donyecki régióban lévő Kramatorszkba pszichotróp anyagokat szállítottak - közölte Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka a sajtó számára kedden kiadott nyilatkozatában.

Kirillov állítását John Sullivan volt moszkvai amerikai nagykövetnek egy múlt szerdai nyilvános kijelentéséből vezette le, amely szerint Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi a műveleti övezetben. Mint mondta, ezt az információt az orosz védelmi tárca olybá veszi, hogy maga az Egyesült Államok és bűntársai készülnek mérgező vegyi anyagokkal provokációt végrehajtani.

A tábornok szerint február 10-én egy külföldi állampolgárok által kísért, vegyi anyagokat szállító vagon érkezett Kramatorszkba, amelyet a helyi Kujbisev kohászati üzem területére vontattak. A rakományt, mint mondta, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint az ukrán fegyveres erők parancsnoksága tisztjeinek felügyelete mellett rakodták ki.

Igor Kirillov azt mondta, hogy a vagonban 16 lezárt fémdoboz volt. Ezek felét vegyszerveszélyre felhívó táblával jelölték meg, amelyen a BZ felirat, valamint az ideiglenes harcképtelenséget okozó mérgező anyagok osztályának megfelelő jelölés, két piros vonal volt.

PestiSracok facebook image

- mondta az orosz tábornok, emlékeztetve arra, hogy a BZ (3-kinuklidinil-benzilát) használata tilos a vegyi fegyverek tilalmáról szóló egyezmény 1. cikke szerint.

A kocsi öt CS-Riot feliratú és három CR-Riot feliratú dobozt is szállított, amelyeket az irritáló anyagokat jelző, egy piros vonalas jelöléssel látták el.

- mondta Kirillov.

A tábornok által elmondottak értelmében Kramatorszkban február 19-én 11, "építőanyagok" és "cement" feliratú vasúti kocsit rakodtak ki. A vagonokban az orosz katonai tárca értesülései szerint valójában olyan, az amerikai szárazföldi erők számára korszerűsített repeszlőszer volt, amelyeket roncsoló elemekkel és folyékony irritálószerekkel töltöttek meg.

Kirillov azt állította, hogy az Euroatlanti Katasztrófaelhárítási Koordinációs Központ jelentős mennyiségű személyi védőfelszerelést tervez Ukrajnába szállítani, amely egyebek között 600 ezer ampullányi, foszfororganikus mérgező anyagok elleni szert, több mint 3 millió görcsoldó tablettát, méregtelenítő gyógyszereket, több mint 55 ezer személyi védőfelszerelés-készletet, 55 ezer gázálarcot és 13 ezer személyi vegyszerellenes csomagot tartalmaz. Mint mondta, ezt azzal indokolták, hogy az orosz fél már vetett be foszfortartalmú lőszert, és a helyzet előre jelzett súlyosbodása során mérgező anyagokat használhatnak.

- hangsúlyozta Kirillov.

Úgy vélekedett: az akció kitervelői arra számítanak, hogy mivel a háborús viszonyok lehetetlenné teszik az incidens nemzetközi kivizsgálását, a felelősséget Moszkvára fogják hárítani. Az altábornagy szerint az amerikai hadsereg a vietnami háborúban széles körben alkalmazta a BZ-t.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.