Pesti Srácok

Orosz védelmi minisztérium: ukrán dróntámaszpontot semmisítettek meg Hmelnyickij megyében

Orosz védelmi minisztérium: ukrán dróntámaszpontot semmisítettek meg Hmelnyickij megyében

Tengeri indítású, nagy távolságú precíziós rakétacsapások elpusztították az ukrán pilóta nélküli repülőgépek 383-as ezredének telepítési pontját Hmelnyickij város közelében, valamint egy tüzérségi lőszerraktárt a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij megyei Grecsani vasútállomásnál - jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők veszteségei az elmúlt nap folyamán a különböző frontszakaszokon meghaladták a hatszáz halottat és sebesültet. Közülük, mint mondta, mintegy 250-en a Donyeck körzetében folyó harcokban estek el. Igor Konasenkov a megsemmisített objektumok és eszközök között sorolt fel egyebek között két vezetésipontot, egy Buk-M1 légvédelmi rendszert, egy lengyel Krab önjáró löveget és hét lőszerraktárt.

A szóvivő már szombaton bejelentette, hogy elfoglalták a Harkiv megyei Hrjanikivka települést. Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben legkevesebb negyven sorozatvető-rakéta csapódott be egyebek között oktatási és közigazgatási létesítményekbe. Vlagyimir Konsztantyinov, a 2014-ben elcsatolt Krím parlamentjének elnöke a RIA Novosztyi hírügynökséggel közölte, hogy a félszigeten mintegy hétszáz olyan objektumot államosítottak, amely ukrán oligarchák, politikusok és üzletemberek tulajdona volt. Bejelentette, hogy ezeket árverésre fogják bocsátani.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.