Pesti Srácok

Oroszország nagyszabású rakétatámadásba kezdett

Oroszország nagyszabású rakétatámadásba kezdett

Helyi idő szerint reggel fél kilenckor egész Ukrajnában megszólaltak a szirénák, Oroszország nagyszabású támadásba kezdett. Robbanások hallatszottak Harkivban, Dnyipróban, Zaporizzsjában, majd később a fővárosban is. Az ukrán fegyveres erők főparancsnokának jelentése szerint a Fekete-tenger felől indított rakéták átlépték Moldova és Románia határát is – írja az Index.

A lap felidézi: hetek, sőt lassan hónapok óta ott lóg a levegőben annak az esélye, hogy Moszkva megindítja nagyszabású offenzíváját. Az ukrán hadsereg főbb vezetői már múlt év őszén jelezték, hogy Oroszország az év elején minden eddiginél nagyobb támadást indíthat. Egyes szakértők csak tavasz elejére várták az orosz ostromot, hiszen a téli időjárási körülmények nem éppen ideálisak egy komolyabb támadás megindításához. Egy ukrán tisztviselő azonban nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy tíz napon belül megindulhat az oroszok nagy, átfogó offenzívája. A washingtoni Hadtudományi Intézet jelentésében arról írt: Oroszország már azelőtt offenzívát indíthat az ukrán erők ellen, hogy az országba érkező nyugati harckocsik elérnék a harcmezőt. Korábban a leváltott ukrán védelmi miniszter egy médiakonferencián azt mondta, hogy Ukrajna egy újabb nagyszabású orosz offenzívára számít a következő hetekben.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.