Pesti Srácok

Párizs polgármestere szeretne oroszellenes jó ember lenni, csak nem tudja, hogyan

Párizs polgármestere szeretne oroszellenes jó ember lenni, csak nem tudja, hogyan

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere már ellenzi, hogy orosz sportolók induljanak a jövő évi olimpián, ha még akkor is tart az ukrajnai háború. A városvezető másfél hete még úgy nyilatkozott a L'Equipe sportnapilapnak, hogy egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján, ugyanakkor azt támogatja, hogy az orosz delegáció ne orosz zászló alatt lépjen fel.

A France Infónak kedden viszont már úgy fogalmazott, hogy semleges zászló "nem igazán létezik", a hazájukat elhagyó oroszok ugyanakkor a menekültek csapatában ott lehetnek. Ez utóbbiak szerinte "nem támogatják Vlagyimir Putyint az agressziójában", és "menekültként, illetve disszidálóként" versenyeznének.

Orosz sportolók az állami szintű doppingolás miatt nem vehettek részt saját zászlajuk alatt a riói játékok óta, és semleges színekben vonultak be a stadionba a megnyitón.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Hidalgo, hozzátéve: nem engedik felvonulni egy olyan ország küldöttségét, amely megtámad egy másikat, és nem tesznek úgy, mintha ez a helyzet nem állna fenn.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság január 25-én bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben. Az egyik ilyen előfeltétel, hogy a két ország versenyzői nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút.

Erre reagálva Vadim Hutcajt ifjúsági és sportminiszter, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke felvetette, hogy Ukrajna bojkottálhatja a 2024-es játékokat. Korábban Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke is bojkottal fenyegette a NOB-ot.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.