Pesti Srácok

Frissítve! Prigozsin szerint a Wagner utcáról utcára harcol Bahmutban, ami Artyomovszk (PROPAGANDAVIDEÓVAL!!!)

A Wagner-csoport alapítója legutóbbi közleményében második világháborús hadijelentéseket idéző kijelentést tett, miszerint a kelet-ukrajnai Bahmutban házról házra, utcáról utcára harcolnak csapatai. Korábban a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője arról számolt be, hogy a térségben csapataik azon dolgoznak, hogy elvágják az ukrán erők utánpótlását. A bahmuti harcok mintegy megkoronázásaként a Wagner egy egész estés filmet is elkészített, amiben a hollywoodi produkciókat idéző akcióhősként mutatták be a zsoldosalakulatot.

A Wagner katonai magáncég alapítója, Jevgenyij Prigozsin a TASZSZ kérdésére megerősítette, hogy Bahmut (bár az oroszok szívesebben nevezik Artyomovszknak) északi negyedében szó szerint "minden utcáért" heves harcok folynak. Ha a szöveg ismerős, az nem véletlen; annak idején Sztálingrádról ugyanígy nyilatkoztak a szovjet médiában.

– írta Prigozsin Telegram-csatornáján.

PestiSracok facebook image

– reagált azokra a hírekre, miszerint az ukrán egységek már kivonultak a város északi kerületeiből.

Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője korábban azt mondta, hogy az orosz erők szisztematikusan dolgoznak az ukrán csoport utánpótlási vonalainak elvágásán és megszorításán az Artyomovszk régióban. Arról is beszámolt, hogy már a város szélén folynak a harcok, közvetlenül azokban a negyedekben, amelyeket a közelmúltban ukrán egységek tartottak a kezükben. Andrej Marocsko, a Luganszki Népköztársaság Népi Milíciájának nyugalmazott alezredese arról tájékoztatott, hogy az orosz erőknek körülbelül 10 km-t kell tenniük, hogy lezárják az Artyomovszk körüli gyűrűt.

Nemrégiben a Wagner alapítója egy dokumentarista akciófilmet is elkészített, amelyben harcosait akcióhősökként láthatjuk. A film magyar felirattal is elérhető a Youtube-on, ezt láthatják cikkünk elején.

Cikkünk megjelenése óta ezekkel az új információkkal tudunk szolgálni

Az orosz rakéta- és tüzérségi erők az elmúlt nap folyamán Igor Konasenkov beszámolója szerint 142 ukrán élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 111 tüzérségi lőállásra mértek csapást, a légvédelem pedig megsemmisített két drónt, valamint 11 Uragan- és HIMARS-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 382 repülőgépet, 206 helikoptert, 3023 drónt, 403 légvédelmi rakétarendszert, 7750 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1007 sorozatvetőt, 4003 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8272 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást a hétvégén a helyi hatóságok. Donyeckben egy lakóházat szombaton érő belövés következtében három, egy vasárnapi utcai becsapódás miatt pedig egy civil életét vesztette.

Forrás: TASZSZ; Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.