Pesti Srácok

Tavaszra jósolja Bahmut bekerítését a Wagner csoport alapítója

Tavaszra jósolja Bahmut bekerítését a Wagner csoport alapítója

Az ostromlott Artemivszk (Bahmut) város bekerítése március–áprilisra várható, de az időpontra hatással lehet, hogy milyen ütemben kap Ukrajna nehézfegyvert – jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánszervezet alapítója újságíróknak, szerdán, az Ukrajnától elcsatolt Luhanszkban.

– idézte Prigozsint a RIA Novosztyi hírügynökség. Korábban a Wagner csoport vezetője arról beszélt, hogy Artemivszk ostroma leköti az ukrán fegyveres erőket, sőt, jelentős átcsoportosításokra kényszeríti őket. Azt állította, hogy a várost 40–50 ezer ukrán katona tartja.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve azt mondta: az ukrán fegyveres erők a nap folyamán több mint 410 katonát veszítettek, köztük nyolc diverzáns- és felderítő csoport tagjait. A tábornok szerint a legtöbben, mintegy 190-en közülük a Donyeck város körzetében vívott harcokban estek el.

PestiSracok facebook image

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította a rendkívüli helyzetek minisztériumát, hogy a polgári védelem rendszerét az Ukrajnától elcsatolt donyecki és luhanszki régió tapasztalatait figyelembe vételével fejlessze tovább.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy az orosz főváros régiójában elfogta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egy 46 éves ügynökét, aki novemberben felgyújtotta a Moszkvai Vasutak irányító-, jelző- és automatikus fékrendszerének két kapcsolószekrényét. A férfi, aki a tájékoztatás szerint a lengyelországi Bydgoszczban szervezett be és Rigában képzett ki az SZBU, menekültként érkezett Oroszországba. Az ország déli részén, Rosztov-na-Donu városban őrizetbe vették az Oroszországban terrorszervezetként nyilvánított ukrán Azov fegyveres alakulat egyik tagját, aki magát szintén menekültnek kiadva érkezett a városba, szintén Lettországból. A gyanúsított lakhelyén a hatóságok nacionalista propagandaanyagot foglaltak le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.