Pesti Srácok

Zelenszkij reméli, hogy az idei év Ukrajna győzelmének éve lesz

Zelenszkij reméli, hogy az idei év Ukrajna győzelmének éve lesz

"Gyümölcsözőknek és nagyon fontosaknak" minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői kijevi tárgyalásait amerikai kollégájával, Joe Bidennel a Sky News brit tévécsatornának adott nyilatkozatában, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett.

– tette hozzá az ukrán államfő. Hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesz azért, hogy a demokratikus világ "megnyerje ezt a történelmi csatát". Szavai szerint Ukrajna nagyon nehéz időszakon megy keresztül, de "történelmi eredményeket" fog elérni az Egyesült Államok és a világ többi részének segítségével.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve, hogy az eredmény minden bizonnyal hatással lesz a harci cselekmények alakulására.

– emelte ki Zelenszkij, megköszönve az Egyesült Államok támogatását ennek megvalósításában. Biden látogatását a CNN-nek értékelve kijelentette: egy évvel az Ukrajna ellen indított háború kezdete után Vlagyimir Putyin orosz elnök "hódító háborúja a vereség felé tart".

– vélekedett Biden. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kommentárjában kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke egyaránt elégedett a látogatással, amely egyértelmű jelzésnek nevezhető a Kreml számára. A tárcavezető történelminek minősítette a látogatást, és megjegyezte, hogy ez Ukrajna győzelme.

– hangsúlyozta Kuleba. Hozzátette: egyértelmű jelzés is egyben Moszkvának arra vonatkozóan, hogy "senki sem fél tőle". Kuleba tájékoztatott arról, hogy a következő napokban ismét külföldi utakra indul: Brüsszelbe, Hágába és New Yorkba.

Február 21-én Brüsszel ad otthont az első háromoldalú Ukrajna–EU–NATO-találkozónak, amelynek célja a fegyverekkel, a kiképzéssel és a védelmi ipar munkájának növelésével kapcsolatos erőfeszítések összehangolása – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Kuleba közlése szerint Hágában úgyszintén tárgyalásokat terveznek az Ukrajnának szánt fegyverekről, valamint Ukrajna uniós csatlakozásáról. Biden látogatása alatt Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el, mert egy MiG–31-es vadászrepülőgép a levegőbe emelkedett Fehéroroszországban. A légiriadó másfél órán át tartott – írta az ukrán hírportál.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.