Pesti Srácok

A zaporizzsjai atomerőmű biztonságának garantálására szólított fel a NAÜ főigazgatója

A zaporizzsjai atomerőmű biztonságának garantálására szólított fel a NAÜ főigazgatója

Aggodalmát fejezte ki az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű nukleáris biztonsága miatt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója és biztonságának garantálását követelte.

– sürgetett Rafael Grossi szerdai közleményében, kiemelve, hogy a létesítmény biztonsága továbbra is kétséges. A tájékoztatás szerint az Európa legnagyobb atomerőművének számító létesítmény három hete egy telephelyen kívüli, 750 kV-os külső tápvezetékről jut elektromos áramhoz, miután az utolsó, 330 kV-os villamosenergia-átviteli vezeték március elején megsérült, és azóta javítják. Grossi figyelmeztetett arra: ha ez is megszűnik, az erőmű az "utolsó védelmi vonalnak" számító vészhelyzeti dízelgenerátorok segítségével tudja csak biztosítani a reaktormag és a nukleáris hulladéktározó hűtését és más, a nukleáris biztonsághoz elengedhetetlen dolgokat. A főigazgató emellett felhívta a figyelmet az erőmű dolgozóinak helyzetére is, akik a létesítmény körül zajló harcok miatt súlyos pszichológiai nyomásnak vannak kitéve.

Az orosz erők tavaly márciusban foglalták el a zaporizzsjai atomerőművet. A környéken dúló harcok miatt az atomerőművet az elmúlt évben többször érte támadás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.