Pesti Srácok

Az ukrán védelmi miniszter cáfolta, hogy Ukrajnának köze lenne az orosz gázvezetékek elleni szabotázshoz

null

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter szerdán tagadta, hogy ukrán hivatalos szervek részt vettek volna az Északi Áramlat gázvezetékek ellen tavaly ősszel a Balti-tengeren elkövetett robbantásos szabotázsakcióban.

"Számomra ez egy elég furcsa történet, semmi közünk hozzá. Úgy gondolom, hogy az illetékes hatóságok által lefolytatott hatósági vizsgálat majd minden részletet feltár. Ez bizonyos értelemben elismerés lenne különleges alakulatainknak, de ez nem a mi tevékenységünk" - mondta az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tárcavezető szerdán Stockholmban, ahol az EU védelmi minisztereinek találkozóján vesz részt. A hírportál arra emlékeztetett, hogy kedden a The New York Times amerikai lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az orosz gázvezetékeken végrehajtott robbantás mögött olyan nem kormányzati csoportok állnak, amelyeknek ukránok és oroszok lehetnek a tagjai. A német Die Zeit című lap szerdán azt írta, hogy a bűnügyi nyomozás során azonosítottak egy hajót, amellyel a szabotázst elkövették, és - az újságcikk szerint - e hajó valamilyen módon Ukrajnához kapcsolható.

Reznyikov Stockholmba érkezésekor újságíróknak elmondta, hogy az uniós védelmi miniszterek találkozójának a középpontjában Ukrajna katonai támogatásának aktuális prioritásai állnak. A miniszter kifejtette, hogy elsődlegesen légvédelmi rendszerekre és nagy kaliberű nehéztüzérségi lőszerekre van szüksége Ukrajnának. "Ezért örömmel veszem észt kollégám, Hanno Pevkur kezdeményezését egymillió darab 155 milliméter kaliberű lőszer Ukrajnába szállításáról" - fűzte hozzá. Hangsúlyozta továbbá annak fontosságát, hogy Ukrajnát páncélozott gyalogsági harcjárművekkel, harckocsikkal, főként Leopard típusúakkal lássák el szövetségesei.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.