Pesti Srácok

Donyecki tisztségviselő: tízezernyi ukrán katonát kerítettek be Bahmutban

null

Nagyságrendileg tízezer ukrán katonát keríthettek be az ostromlott Artemivszk (Bahmut) városban - jelentette ki Jan Gagin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió tanácsadója hétfőn a Rosszija 1 tévécsatornán. "Elég nagy helyőrség maradt Artemivszkben, körülbelül tízezer ember, talán még valamivel több is. Néhány egység elhagyta, továbbiak pedig igyekeznek elhagyni a várost. Ugyanakkor a tüzérségünk arra törekszik, hogy elérje őket" - mondta. Gagin szerint Artemivszknél hasonló "katlan" alakult ki, mint 2015-ben Debalcevénél. Mint mondta, orosz erők felügyelik a városba vezető összes utat. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ukrán csapatok megkísérelnek majd kitörni Csasziv Jar felé, hozzátéve, hogy akkor a napi veszteségük meg fogja haladni a jelenlegi mintegy ötszáz halottat és sebesültet.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők személyi állományában okozott veszteség az elmúlt nap folyamán a front teljes hosszában mintegy félezer fő volt, közülük mintegy 225 katona a Donyeck körzetében folytatott harcokban esett el, több mint 160 pedig Liman térségében. A tábornok a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és katonai létesítmények között sorolt fel egy Szu-27-es és egy MiG-29-es repülőgépet, egy Mi-8-as helikoptert, egy Sz-300-as és egy Buk-M1-es légvédelmi rendszert, valamint egy harckocsit és egy lőszerraktárt. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn megosztott egy videót, amelyen állítása szerint az orosz hadsereg egy "új generációs" nagypontosságú lőszert vet be a műveleti övezetben.

Az eszközt egy hangár ellen vetették be, amelynek födémjét átütve a lőszer megsemmisítette az ott összegyűjtött páncélozott és egyéb járműveket. Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov Live médiacsatornán kijelentette, hogy a régió azonos nevű székvárosában a lakosok segítik az orosz hadsereget az ukrán katonai objektumokra mért csapások koordinálásában.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több városából, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

PestiSracok facebook image

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Mariupolban megtekintette az orosz katonai műszaki egységek által folytatott helyreállítási munkálatokat. A tárcavezetőnek a hivatalos tájékoztatás szerint megmutattak egy általuk felépített mentőközpontot, egy többfunkciós egészségügyi központot, valamint egy 12 négyemeletes épületből álló új lakótelepet, továbbá egy épülőben lévő negyedet, amely hat nyolcemeletes lakóházból, óvodákból és iskolákból áll, és az orosz Szövetségi Orvosi és Biológiai Ügynökség komplexuma is ott kap helyet.

Sojgunak egy nagyszabású vízvezeték építéséről is beszámoltak, amely az oroszországi Rosztov megyét a donyecki régióval, a Don folyót a Sziverszkij Donyec - Donyec-medence csatornával köti majd össze.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.