Pesti Srácok

Medvegyev szerint Putyin letartóztatása felérne egy hadüzenettel Oroszország számára

Medvegyev szerint Putyin letartóztatása felérne egy hadüzenettel Oroszország számára

Dmitrij Medvegyev is atomcsapással fenyegetett meg minden olyan országot, amely úgy dönt, hogy végrehajtja a Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogadóparancsot - írja a Mandiner.hu. Ahogyan már a portál korábban is beszámolt: Vlagyimir Szolovjov, a Rosszija–1 orosz állami tévé műsorvezetője korábban azzal fenyegetőzött, hogy Oroszország „azonnali atomcsapást” intéz azon állam ellen, amely az ICC elfogatóparancsa alapján megpróbálja őrizetbe venni Putyint. Erről itt írtunk bővebben. A TASSZ szerint most Medvegyev leszögezte, hogy az elfogatóparancs bármely ország kormánya általi végrehajtása Oroszország elleni hadüzenetnek felelne meg.

– mondta Medvegyev újságírói kérdésre válaszolva. Marco Buschmann német szövetségi igazságügyi miniszter közelmúltbeli kijelentésére reagálva, miszerint Berlin kénytelen lenne végrehajtani a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését és letartóztatni az orosz elnököt, ha Németországba jönne, Medvegyev azt mondta:

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner/ MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.