Pesti Srácok

Zelenszkij: nemzetközi bíróság elé kell állítani a felelősöket

Zelenszkij: nemzetközi bíróság elé kell állítani a felelősöket

Nemzetközi bíróság elé kell állítani az Ukrajna elleni orosz támadás összes résztvevőjét, beleértve a háború kitervelőit is – jelentette ki az ukrán elnök, amikor kedden Kijevben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészével, Karim Khannal találkozott.

– hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök elismerte, hogy ez nem lesz könnyű feladat. Úgy vélte azonban, hogy "pontosan a jogállamiság és a nemzetközi bíróság ereje az egyik biztosíték az ukránok és más nemzetek hosszú távú biztonságára".

PestiSracok facebook image

– mondta Zelenszkij, hangsúlyozva: nemcsak azok ellen kell vizsgálatot indítani, akik a terveket végrehajtották, hanem "a terrorista állam legfelső politikai és katonai vezetése" ellen is. Az ICC főügyésze már vizsgálja az ukrajnai helyzetet. A vizsgálat kiterjedhet háborús és emberiesség elleni bűnökre és népirtásra is. Jelenleg azonban a büntetőbíróság nem tud fellépni az orosz vezetés, benne Vlagyimir Putyin elnök ellen, mivel sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese az ICC jogalapját képező Római Statútumnak – jegyezte meg a dpa hírügynökség. Ez az egyik oka annak, hogy Zelenszkij az ENSZ Közgyűlésén szeptemberben egy különleges bíróság létrehozását szorgalmazta.

A Római Statútum az ICC alapokmánya, amelyet 120 ország fogadott el, míg hét ország, köztük az Egyesült Államok, Kína és Izrael ellene szavazott, további 21 ország pedig tartózkodott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.