Pesti Srácok

A brazil elnök felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a háborúra buzdítással

A brazil elnök felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a háborúra buzdítással

Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia az ukrajnai háborúra való buzdítással – jelentette ki szombaton, Pekingben Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök, aki kínai állami látogatása során a kétoldalú kapcsolatokat erősítette országa első számú gazdasági partnerével.

Kínai látogatása során a baloldali politikus Sanghajban egyaránt bírálta a dollár szerepét a kereskedelmi kapcsolatokban és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és találkozott az amerikai piacról gyakorlatilag kizárt Huawei kínai távközlési óriásvállalat képviselőivel.

– mondta újságíróknak Luiz Inácio Lula da Silva Pekingben.

PestiSracok facebook image

– vélte a brazil elnök. Lula, aki januárban tért vissza Brazília élére – amelynek két cikluson át, 2003 és 2010 között volt az elnöke –, pénteken találkozott vendéglátójával, Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A két elnök felszólította a fejlett országokat, hogy tartsák be az éghajlatváltozás káros hatásainak enyhítése érdekében a fejlődő országoknak tett 100 milliárd dolláros ígéretüket. Utazása előtt a brazil elnök országcsoport létrehozását javasolta, amely közvetítene a háborús felek között, és közölte, hogy erről Pekingben is tárgyalni kíván. A Hszi Csin-pinggel ezzel kapcsolatban folytatott megbeszélésére vonatkozó kérdésre a brazil elnök kitérően válaszolt.

– mondta.

– tette hozzá.

Az elnök szombaton egynapos látogatásra az Egyesült Arab Emírségekbe utazott tovább, ahol találkozik Mohamed bin Zájid Ál Nahajan sejk államfővel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/André Borges

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.