Pesti Srácok

Stoltenberg Kijevben: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van

Stoltenberg Kijevben: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van

Ukrajna jogos helye a NATO-ban van - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Kijevben tett látogatásán.

A főtitkár először tett - előre nem bejelentett - látogatást az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta az ukrán fővárosban. Stoltenberg a Szent Mihály-kolostor külső falánál tisztelgett az elesett ukrán katonák emléke előtt, és megtekintette egy kilőtt orosz páncélos kiállított roncsát a főváros központjában.

-mondta Stoltenberg a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Stoltenberg az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatását is megígérte, és elmondta, hogy eddig a NATO-szövetségesek már több tízezer ukrán katonát képeztek ki és 65 milliárd eurós (24 500 milliárd forint) katonai segítséget nyújtottak az országnak.

PestiSracok facebook image

-mondta Stoltenberg. A NATO főtitkára április elején úgy nyilatkozott, hogy "a NATO Ukrajna mellett fog állni, ameddig szükséges", és meghívta Zelenszkij elnököt a katonai szövetség július 11-12-én a litván fővárosban rendezendő csúcsértekezletére. Zelenszkij kifejezte háláját a meghívásért, véleménye szerint a csúcstalálkozó történelmi jelentőségű lehet. Ukrajna a NATO-szövetségben látja a jövőjét, és tavaly szeptemberben bejelentette, hogy gyorsított tagságra pályázik, miután Oroszország annektálta az általa részben elfoglalt négy ukrajnai régiót. Zelenszkij a NATO-főtitkár előtt kijelentette, hogy itt az ideje annak, hogy a katonai szövetség felajánlja Ukrajnának a tagságot, hozzátéve hogy még több fegyverre van szüksége Kijevnek.

-mondta Zelenszkij.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.