Pesti Srácok

Stoltenberg: Zelenszkij részt vesz a júliusi NATO-csúcson

Stoltenberg: Zelenszkij részt vesz a júliusi NATO-csúcson

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.

Jens Stoltenberg a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét támogató országok tanácskozása előtt tett nyilatkozatában ismertette, hogy előző napi kijevi látogatásán meghívta Volodomir Zelenszkijt a júliusi NATO-csúcsra, és az ukrán elnök el is fogadta a meghívást. Hangsúlyozta: a szövetség valamennyi tagja "beleegyezett, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz". Azonban egyelőre arra kell törekedni, hogy Ukrajna érvényesíthesse az önvédelemhez fűződő jogát az orosz támadás elleni védekezésben. Mint mondta, a vilniusi csúcstalálkozón a szövetség tagjainak meg kell erősíteniük elkötelezettségüket az iránt, hogy "ameddig csak szükséges, jelentős katonai támogatással segítik Ukrajnát" annak érdekében, hogy megmaradjon szuverén, független európai nemzetként.

– mondta Jens Stoltenberg. A főtitkár a németországi Ramstein támaszponton 54 ország – a 31 NATO-tag és további 23 állam – képviselőivel együtt egyeztet Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel az ország védelmi képességének további erősítéséről.

PestiSracok facebook image

A Rajna-vidék-Pfalz tartományi amerikai bázison az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) 11. miniszteri szintű tanácskozását tartják. Az amerikai kezdeményezésre alakult informális egyeztető fórum ülését megnyitó rövid beszédében Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kiemelte, hogy a csoport tagjai által Ukrajnának nyújtott katonai segítség értéke elérte az 55 milliárd dollárt, ami tízszeres emelkedés az egy évvel korábbi alakuló ülés idején regisztrált szinthez képest. Jelezte, hogy a támogatás legnagyobb részét – több mint 35 milliárd dollárnak megfelelő értékű fegyvert és egyéb katonai felszerelést – a hazája biztosította, de számos további ország is igen jelentős mértékben segíti Ukrajnát, Észtország és Lettország esetében például már a hazai össztermék (GDP) egy százalékát is meghaladja az orosz támadás elhárításához nyújtott támogatás. Az amerikai védelmi miniszter egyben megerősítette, hogy hazája, Németország és Hollandia a napokban egy-egy Patriot légvédelmi üteggel is hozzájárult Ukrajna védelméhez. A többi között hozzátette, hogy a pénteki tanácskozáson három "kulcsfontosságú" területtel, a légvédelemmel, a lőszerutánpótlással és az úgynevezett támogató eszközök ügyével foglalkoznak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.