Pesti Srácok

Az ukrán elnök egy hónapot adott a helyi vezetőknek az óvóhelyek rendbetételére

Az ukrán elnök egy hónapot adott a helyi vezetőknek az óvóhelyek rendbetételére

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatályba léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) azon határozatát, amely szerint július 25-ig helyre kell állítani az összes óvóhelyet az országban.

A rendeletet az elnöki honlapon tették közzé hétfőn. A védelmi tanács nem találta kielégítőnek azokat a lépéseket, amelyeket a légoltalmi helyiségek használatra alkalmassá tételére tettek Zaporizzsja, Szumi, Zsitomir és Kijev megye több járásában és településén, valamint az ukrán fővárosban, Kijevben, a Kijev megyei Bila Cerkvában, továbbá Zaporizzsja, Herszon, Csernyihiv, Harkiv, Mikolajiv, Odessza, Szumi, Dnyipro és Konotop városokban.

Az RNBO határozatában utasította a kormányt, a helyi kormányzói hivatalokat és az önkormányzatokat, hogy haladéktalanul vonják felelősségre az elégtelen állapotú óvóhelyek fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős vezetőket és más tisztségviselőket. A regionális és a kijevi városi katonai igazgatás a helyi önkormányzatokkal együtt azt az utasítást kapta, hogy július 25-ig biztosítsák a hozzáférést az óvóhelyekhez "éjjel-nappal és akadálytalanul", valamint tegyék online elérhetővé a lakosság számára a meglévő légoltalmi helyiségekkel kapcsolatos információkat.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a védelmi tanács június 23-i ülésén vitatta meg az ukrajnai légoltalmi helyiségek állapotát, és Zelenszkij már akkor személyi döntéseket helyezett kilátásba. Egy kijevi bíróság a múlt héten elektronikus karkötő viselésével egész napos házi őrizetbe helyezte Roman Tkacsukot, a kijevi városi közigazgatás biztonságért felelős osztályvezetőjét, aki ellen azért indítottak eljárást, mert őt tartják felelősnek három ember haláláért, akik nem tudtak bejutni az óvóhelyre az ukrán főváros elleni egyik orosz légitámadás idején. Zelenszkij a halálesetek után, június elején rendelte el Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is. Az ukrán belügyminisztérium több mint ötvenezer óvóhely ellenőrzése után közölte, hogy csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak.

PestiSracok facebook image

Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy hétfőn az orosz erők nehéztüzérséggel csapást mértek a régióban lévő Nyikopol városra, és eltalálták egy magánvállalat épületét; a cég két alkalmazottja életét vesztette, egy pedig megsebesült. Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők hétfőn támadó hadműveleteket hajtottak végre a Harkiv megyei Kupjanszk, a donyecki régióban pedig Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányába.

Az ukrán légierő hat csapást mért orosz katonai összpontosulásokra, a rakéta- és tüzérségi egységek pedig egy orosz parancsnoki állást és tíz tüzérségi alakulatot találtak el lőállásokban. A légierő és a légvédelem megsemmisített két Kalibr típusú orosz rakétát és hét Sahid drónt. "Az ellenség négy, azonosítatlan típusú pilóta nélküli légijárművel is támadott északról, az ukrán erők ezeket is megsemmisítették. Ezenfelül az orosz erők 36 légicsapást indítottak és 17-szer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel" - számolt be a vezérkar.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.